Heltai Jenő breviárium 2. - Budapesti Negyed 39. (2003. tavasz).

Heltai Jenő és Turay Ida az Andrássy úti Színházban A Tündér laki lányok próbáján 1935 körül Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtár tudni kikerülni ezt a sorsát, az Akadémia hivatalos műítésze mint a költészet igazgyöngyét ünnepelte, a »Nyugat«-ban tanulmányt írtak lélektani mélységeiről a modern pszichoanalitika nézőpontjából — most már lehetsz ezerszer Diogenes, nincs jogod visszahúzódnod a hordóba. Akinek a közönség ennyire odaadja a szeretetét, azt egészen a magáénak tekinti. Szégyellheted magad, János — de közügy lett belőled! — A dolog úgy kezdődött, hogy valamikor, sok évvel ezelőtt régi könyvek között böngészve egy kis középkori novellára bukkantam. Nem Boccaccio nemes veretű írásaiból való volt, őszintén szólva, hitvány kis fércmű volt, de volt a témájában valami csírázóképesség, mert évekig nyugtalankodott a lelkemben. Ha néha egy-egy időre elfelejtkeztem róla, rögtön megmozdult bennem, nem hagyta eltemettetni magát. Ereztem, hogy ettől már meg nem szabadulok. Arról volt szó a novellában, hogy a lovag némaságot vállal hölgye kedvéért és rögtön észrevettem, hogy ez a kényszerű, magába fojtott némaság milyen beszédes hatás lehet a színpadon. Már most csak a darabot kellett megkomponálnom hozzá. Aztán arról kellett gondoskodnom, hogy a lovag a darab végén megszólalhasson és pedig úgy szólaljon meg, hogy ne hagyja csalódásban a hosszú hallgatása alatt meggyülemlett várakozásokat.