Heltai Jenő breviárium 2. - Budapesti Negyed 39. (2003. tavasz).

Fürdőkádban Ma reggel boldogan és megelégedetten ültem be abba a mű-márvány mű-kádba, amely mű-háziuram mű-jóvoltából mű-fürdőszobámat díszíti. A fürdés nekem lelki megtisztulás is, ilyenkor elmélkedek, elmélyedek, bölcsességem ilyenkor termi legszebb virágait. Majdnem azt mondhatnám, hogy ilyenkor vágom föl ereimet, mint a régi rómaiak. Ma teggel boldog és megelégedett voltam. A húsvét elmúlt anélkül, hogy egyetlen ünnepi mellékletet elolvastam volna, itt a tavasz, itt a nyár, tegnap este már a szabadban vacsoráztunk, és a katonabanda a legszebb magyarba lopott angol nótákat játszotta. Egyszóval; örültem az életnek, örültem magamnak. Talán el is bizakodtam egy kicsit. Véletlen, éppen ma, a fürdőkádban, gondolataim visszakóvályogtak a múltba. Eszembe jutott, hogy ez újságírói pályám húszadik tavasza; eszembe jutott, hogy ez alatt a húsz év alatt elég szorgalmas voltam, írtam legalább ötezer cikket, jót, rosszat vegyesen, alig bántottam valakit, és mégis sikerült egypár jóbarátot szereznem. Ellenséget is annyit, hogy ne kelljen szégyellnem munkásságomat. Meg voltam magammal elégedve úgy is mint íróval, úgy is mint becsületes emberrel, akinek sikerült nagyon sok adósságot megfizetnie, még többet csinálnia. Büszkén gondoltam arra, hogy egyetlenegyszer sem akartam képviselő lenni, egyetlenegyszer sem ajánlottak tagnak az irodalmi társaságokba, szóval ma, negyvenéves koromban, szeplőtlenül állok a közvélemény előtt. Megdicsértem magamat azért is, hogy mindig örültem, ha mások valami szépet csináltak; mit kerteljek, végtelenül el voltam ragadtatva magamtól. És valamelyes meghatottsággal mondtam ma reggel, a fürdőkádban: — Nem vagy zseni, az igaz, műveid nem fognak túlélni, de derék ember és jó fiú vagy! Ezt be fogják vallani mindazok, akik nem ismernek; talán még azok is, akik ismernek. Ellágyulásomnak ebben a gyönyörű pillanatában valami zavaros beszédet hallottam. Fürdőszobám szomszédos a szomszéd fürdőszobájával, a két ablakot keskeny zsák-udvar választja el egymástól. Hála a mai mű-építkezés mű-falainak, megértettem minden szót, mely odaát a másik fürdőszobában elhangzott. A nevelőnő mosdatta a szomszédék négyéves fiacskáját. Úgy látszik, ez nem ment simán, mert egyszerre csak haragosan fölkiáltott: — Ha nem hagyja magát szépen mosdatni, mindjárt behívom a Heltai bácsit az ő nagy hasával, aki megeszi a rossz gyerekeket...