Heltai Jenő breviárium 1. - Budapesti Negyed 38. (2002. tél)

A KIRÁLY: A longobárdok bősz királya Kardját csak akkor teszi vissza, Ha becsülete újra tiszta! A KÖLTŐ: Jaj! ki ez? A KIRÁLY: A longobárdok bősz királya... A KÖLTŐ: Alászolgája! (Félre) Ezt az arcot én már láttam valahol... A KIRÁLY; A longobárdok bősz királya... A KÖLTŐ: Ni, és én nem ismertem meg! Hát persze, ez ő, Alarik! Isten hozta, üljön le kérem... úgyis fáradt, hiszen most tetszett visszajönni a csatából. A vizigótokat le méltóztatott győzni... Ez igazán hősi tett volt. És annál szomorúbb úgy-e bár, hogy az ember ilyen családi kellemetlenséghez érkezik haza... Hiszen a főpap elmondott önnek mindent... A KIRÁLY: Oh, jaj nekem, ezerszer jaj nekem! Be fog borulni felhőtlen egem. Mit hazahoztam: diadal, babér, S mit itthon ontok: vér és újra vér! A KÖLTŐ: Bizony kérem, magam sem látok más kibontakozást! Ön végre is gentleman, a ki rangjának, méltóságának, koronájának és a középkor történelmének tartozik ezzel az elégtétellel. A KIRÁLY: Nehéz ott ölni, hol a szív szeret, Bár véred unszol, karod megmered. Gyilkolva őt, megölöd tenmagad S szívével a tiéd is megszakad! Egy könnye fájóbb, mint a szégyen — De ajkán büntetlenül égjen A tiltott csók, amellyel megrabolt? Nem! Bár szerelme nékem drága volt, I Ialjon ezer halált a hűtlen, Mivelhogy így megszégyenültem! A KÖLTŐ: Nagyon jól beszél! Teljesen az én véleményem. Hiába, itt nem lehet okoskodni. Ez olyan, mint a foghúzás. Egy percig fáj, de aztán legalább kinn van... Munkára fel! A KIRÁLY: (kardjátkirántja) Hol vannak ők? Hol édelegnek? Mint isten kardja jelenek meg És lecsapok a bűnösökre, Bár elkárhozzam mindörökre! (Apamlagra néz) Ah! A KÖLTŐ: Ah! Csakugyan ők azok! (A király nekik akar rohanni, de ő visszatartja)