Heltai Jenő breviárium 1. - Budapesti Negyed 38. (2002. tél)

Kártyázók az Otthon körben, Heltai Jenő a jobb szélen ül 1890-es évek k Pesti Napló műmelléklete, 1932 zsefre, aki első verseimet A Hétben kiadta, a kackiás bajuszú Márkus Józsefre, a Magyar Figaró szerkesztőjére, akinek a karján az irodalomba beléptem, Guthi Somára, a zajos bohózatíróra, Gerő Károlyra, a Próbaházasság fanyar szerzőjére. Nem tudott a vad kombinációk kecsegtető kísértéseinek ellenállni, fogát csikorgatta, de megjátszotta a lehetetlent is. Nagyokat sóhajtott, és azt mondta: — Csak ne szeretném úgy a veszedelmet! Emlékszem az elegáns Szomaházy Istvánra, aki tárcáiban elsőnek örökítette meg a karrierjüket akkor kezdő gépírólányok álmait, szenvedéseit és reményeit. A nálamnál is fiatalabb Lövik Károlyra, sok szép elbeszélés írójára, és köztük a legnagyobb tekintélyre: Kiss János egyetemi tanárra. A komoly és méltóságos pap, nyakában hatalmas aranykereszttel, szemét hunyorította, finoman gusztálta a kártyát. Amikor a két disznóhoz megvette a harmadikat, és a nagy kasszát besöpörte, ájtatosan fölnézett az égte, és azt rebegte: — Van Isten!