Heltai Jenő breviárium 1. - Budapesti Negyed 38. (2002. tél)

A Kerepesi út Szeretlek édes Budapestem, Te pajkos, kis kokott! Mint a kacér lányt, kit bolondos Szívünk már megszokott. A sors, a sors bármerre űzzön, Mindig eszembe jut Legszebb utad, szép Budapestem: A Kerepesi út. Bár fényesebb a Váci utca, A körút gazdagabb, S a ragyogó Andrássy útnak Lovagja több akad, A szívem értök hevesebben Dobogni még se tud, De lázba hoz, gyönyörbe ringat A Kerepesi út. Mikor az aszfaltjára lépek, Szememben könny fakad, Edes gyönyörrel bámulom meg A szürke házakat. S nemcsak a szép ingerli lelkem, De az is, ami rút, Hisz boldogsága, büszkesége A Kerepesi út. Ez a tengernyi nép, e lárma, E lázas fürgeség... Úgy hallgatom e vad' zsibongást, Mint egy tündérmesét. A gőzvasút kongó harangja, A lassú lóvasút... Ritkítja párját a világon A Kerepesi út. Új palotának ócska kunyhó Kedves szomszédja itt, Az út szegélyén sor-akácfa Ringatja lombjait, Szép Budapesten itten adják A legtöbb randevút — Száz masamódleány lakása A Kerepesi út. Az elején a büszke színház, A közepén pedig Sok-ablakos, mogorva kórház Falát meszelgetik. Végén sírásók tisztogatják A temető-kaput, Szakasztott mása életünknek A Kerepesi út. Szeretlek édes Budapestem., Te pajkos, kis kokott! Mint a kacér lányt, kit bolondos Szívünk már megszokott. A sors, a sors bármerre űzzön, Mindig eszembe jut Legszebb utad, szép Budapestem: A Kerepesi út.