Heltai Jenő breviárium 1. - Budapesti Negyed 38. (2002. tél)

pontosabban a bohémé. így nevezték a jókedvű, fiatal művészek: festők, írók, színészek, muzsikusok, újságírók társaságát, amely bizonytalan, de elég jó anyagi helyzetben, a művészi alkotás és a könnyű szerelmek enyhe mámorában, fittyet hányva a nagyképű és képmutató álerkölcs szabályainak, a polgári társadalmon kívül, de bizonyos nimbusztól övezve, az esetleges pénztelenségben is megelégedetten és vidáman töltötte napjait, élete tartalmának a kedélyességét, a könnyű szerelmeket és a művészetet tekintve. Heltai így fogalmazza meg egy imaféle versében bölcs epikureizmusukat: Add meg nekünk, hogy míg csak élünk, A pénz zsebünkből ki ne fogyjon, Ki ne aludjon szenvedélyünk Es a szemünk mindig ragyogjon! (Vén fiúk dala) Társaságukat pedig így írja le: Néhány bolond poéta-lélek A kávéházban üldögélünk... ...Egyik se kormányozza sorsát Csöndes, nyugalmas, enyhe révbe, A mi hazánk egy álomország, A kávéházak szürkesége. (Reggel a kávéházbari) Bár a társadalom peremén mozognak tehát, nem szenvednek ettől, mert nem magánosok, csapatosan élnek és egymásban megértő társakra találnak. Ellentétük a filiszter, s ez az ellentét kiemeli bohémségüket; filiszter nélkül bohém sem lenne. A különbség köztük, hogy míg a filiszter minden magasabb szellemi szükséglet iránt érzéketlen, a bohém a művészetnek él (a kedélyesség határain belül), viszont hiányzik belőle a kötelességtudás és önfegyelem. Franciaországban már a romantika korában kialakult a bohém társaság, Németországban (pontosabban a Lajos bajor király támogatta Münchenben) csak a század második felében, nálunk a század végén. Egy-egy vidám írói asztaltársaság (a Kávéforrás vagy Mikszáth asztala) már a 70-es években is összeverődött ugyan valamely kis vendéglőben vagy kávéházban, de Heltaiék az elsők, akik sajátos stílusú életformát teremtenek életmódjukból: abból, hogy nem gyűjtenek pénzt, hanem „álmodoznak", éjszakáznak és mindig kedélyesek.