Heltai Jenő breviárium 1. - Budapesti Negyed 38. (2002. tél)

lyet az élet, a valóság többnyire meghazudtol. Mert a szabály az, hogy mire a poéta híre, neve keresztül eszi magát azon a cukorsövényen, mely a bakfisek birodalmát a való élettől elválasztja; mire verseit kézről-kézre adják és arcképe a képes újságokban megjelent: akkorra a poéta túl van első ifjúságán, sőt sokszor haja ritkulni, szakálla deresedni kezd és rég elvesztette a kontaktust azokkal, akikhez szerelmes versei szólanak; de Heltai Jenő mindenképen kivétel a szabály alól: húsz éves korában írja legbájosabb dolgait, húsz éves korában szedi első babérait, húsz éves korában jelenik meg arcképe és a bakfisek, mikor meglátják, nem lesznek kiábrándulva és a preparandista kisasszonyok korrigálhatják ideálképeiket az ő fotográfiája után. Nemde ennyi boldogság szinte sok egy embernek! 36. Két regiment A büszke, ragyogó körúton, A hol tengernyi nép mozog, Fényes urak meg cifra dámák, Két regiment találkozott. Es az apácák így beszéltek, Elfojtva egy nehéz sóhajt: — A ki a csatatéren elhull, Mi fogjuk azt ápolni majd! Az egyik regiment a császár Szolgálatában gyalogolt, A másik, az a csöndesebbik, Egy regiment apáca volt. Az egyik ezred jobbra tartott, A másik ezred balra ment. Bús volt a császár regimentje, Vidám a másik regiment. Az egyik harsogó zenével Ment el az ablaksor alatt, A másik fásult nyugalommal Közömbösen, némán haladt. A csatatér jutott eszökbe, A csatatér s a bús halál, Meg a közös sír, melybe omlik A kit golyója megtalál. S a mikor egymást elkerülték Az apácák s a katonák: A víg fiúk agyán keserves, Bús gondolat cikázott át.