Heltai Jenő breviárium 1. - Budapesti Negyed 38. (2002. tél)

Míg ő olvas, addig mi féllábra állunk. Mikor készen van, azt mondja: »Zwei!« erre mi letesszük a jobblábunkat és felemeljük a balt és megint féllábon állunk. Erre ő újra kiveszi a zsebéből a »Neue Freie Presse«-t és olvassa a tárcát. Mikor ezzel is készen van, megint azt mondja: »Eins!« mire mi újra letesszük a ballábunkat és állunk ezen mindaddig, míg ő az entrefilet-kel készen nincs. így megy ez végig az újság valamennyi rovatján, mikor a »Neue Freie Presse«-nek nincs több rovata, akkor jön a »Wiener Allgemeine Zeitung«. Ön azt hiszi, hogy ilyen körülmények között az ember hamar megunhatja az életet? Nos, hát asszonyom, ön már megint téved. Szerencsére a katonai tudományok netovábbja nem a »Marschieren-Marsch-Eins« és a leghosszabb gyakorlatnak is vége van tizenegy órára. A berukkolás pedig már maga is nagy élvezet. Mikor a főhadnagyunk egyet csavar elegánsan kipödrött kis feketebajuszkáján és azt mondja: »Hornist! Abblesen!« ami azt jelenti, hogy ezzel fölment minket a kötelező katonai etikettszabályok alól, hogy cigarettázhatunk, énekelhetünk, diskurálhatunk, meglehetős mértékben elfelejtjük a reggel fáradalmait és vidám taktusban énekeljük a szomorú bakanótát, hogy: »Ki akartam a bakkancsom cserélni De látom már magamnak kell viselni, Rövid az én bakkancsomnak a szára, A szára, haj! a szára, Esik a hó, fázik a lábam szára." Ugy-e megható? Nevessen csak, megtudja majd maga is még, hogy milyen a szegény baka-önkéntes élete, ha majd fiától kap baka-leveleket és nem a maga legalázatosabb szolgájától és hódoló tisztelőjétől Eltá-tó\ 35. Ez a nyalka, fiatal tartalékos hadnagyocska, ki újdonatúj egyenruhájában, olyan boldogan feszít Önök előtt, Heltai Jenő, a Kató szerzője a Kantinos kisasszony és a Brigadéros megéneklője. A Hét gárdájának legfiatalabb tagja valamennyiünk becézett kedvence! Ugyanaz a Heltai Jenő, aki fontszámra szedte a creosot-ot a katonakórházban és akinek kegyetlenül találó karikatúráját kiadtuk tavaly nyáron a morte saisonban, mikor szenzáció hiányában az ember közprédára bocsátaná legintimebb ellenségét is. íme végre egy poéta, aki nemcsak szép verseket ír, de egyúttal megközelíti azt az ideált, mely harapnivaló bakfisek és preparandiát végzett fiatal hölgyek képzeletében a szerelem kobzosairól imbolyogni szokott, de ame-