Heltai Jenő breviárium 1. - Budapesti Negyed 38. (2002. tél)

éppen az ő okossága: ő sohasem merül el teljesen magamagában, kicsit mindig fölülről nézi önmagát, s mintha maga is mosolyogna a saját ifjúi felbuzdulásán. Ez a forrása iróniájának. S ebben az iróniában már kiütközik első jele annak a belső mcghasonlásnak, mely később, majd tíz-tizenöt év múlva uralkodó vonása lesz az új magyar lírának. Ma, hogy újra olvassuk, egészen más szemmel, mint ahogy annak idején olvastuk Heltai verseit, különösen vagyunk velük. Azok a hangulatok, melyeket annak idején keltettek bennünk, fölébrednek és összekeverednek a mai, egészen más hangulatokkal. Valami finom, fonnyadt ízét érezzük a verseknek, azt az ízt, amely némely régi, nemes borokban szokott meglenni. Ami akkor új, sokszor meghökkentő is volt bennük azon ma már rég túl vagyunk; ma önmaguktól, a költőnek belőlük kibontakozó arculata által hatnak ezek a versek. Úgy vagyunk velük, mint bizonyára a költő maga is: eltűnt ifjúságunkat keressük bennük, régi hangulatainkat, melyek vággyal, melankóliával töltenek el, de megfogni már nem tudjuk őket. 144. 1910-re a „régi Bohém" már csakugyan meghalt, eltűnt. Egykori Costumeje és kávéházi élete is polgáribb lett. Az „Új Irodalom és Művészet" már megnyerte döntő csatáit, a „Newyork Kávéház" már diadalmas Olympus és Parnassus lett, a „Karzat" feketekávéja mellett hangos szóval ült Halottas Tort a legyőzött „Régi Irodalom" fölött. A régi „Pesti Bohém" már csak megkésett, időt tévesztő Anakronizmus volt. A „Régi Bohém" szerepében már csak az egészen „Zöldcsőrűek" szenvelegtek és azok a jómódú „Albohémek", akiknek e Figurine-jét maga Henry Murger írta meg a Scenes időtálló és helyetálló Előszavában. Ez a Figurino ott van az „Utolsó Bohém"-ben is a lipótvárosi Nagykereskedő furcsahajlamú fia, az Almuzsikus személyében. Ez az a Korszak, melyben a Bohém szó erős jelentésváltozást szenvedett. Bohémgyerek: ez 1910-ben már valami költekező, éjszakázó polgári fiatalembert jelentett, aki Bankfiú vagy kis Irodatiszt volt. Bohémtanya: ez egy kis züllött Artistakávéház volt a Royal Orfeum épületében, ahova az igazi, komoly Artisták, e hajnalban kelő, koránfekvő, polgári erényű, szigorú életrendű újkori Gladiátotok a lábukat sem tették be, csak Alhírlapírók, mindkétoldali Selyemfiúk és ezek Patrónusai. Ez a Kis Kávéház és a nagyváros Söpredéke foglalta le a maga számára a „Bohém" nevezetet. Ez a Kis Kávéház is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az „igazi Bohém" restellte a „Bohém" elnevezést, mely a pesti Utcanyelvben ebben az időszakban lett Zavarosfejűt, Széltolót jelentő Bochem-mé. E Bohémtanya a Newyork-ból kiszoruló Aljanépnek lett Dépendanceja: olyan volt, mint a berlini Putkam-