Heltai Jenő breviárium 1. - Budapesti Negyed 38. (2002. tél)

Se a verseit, se a meséit nem analizálom, amint nem tudnám analizálni a vi­rágot. Csak azt jegyzem fel itt, e két kötet megjelenése alkalmával, amit mindnyájunknak számtalanszor kell fölfedeznünk — mert ugyanannyiszor el is felejtjük—, hogy mégis csak azok a legjobb könyvek, amelyek az örök témákról szólnak, új formában, új művészettel. Hogy az új művészethez nem új anyag kieszelése kell, hanem új talentumok. Heltai kis köteteiben újra meg újra megtaláljuk az örök témákat. És mégis minden olyan új, friss és üde bennök, mint tavaszszal az új rügy. Mennyi író, mennyi láz, milyen sok szó a divatos témákról! És ennek a nagy produkciónak a legnagyobb része az ördögé. De egyik-másik íróban, kevésben, van valami, ami a természeti erőkre emlékeztet. Heltai tehetsé­gében van valami a verőfény erejéből. 142. Voloscai emlék Ezek a langyos márciust esték, A csillagos, szerelmes éjszakák Eszembe hozzák kék eged, Volosca, Es az olajfák édes illatát. Oh, szép idők, mikor matrózpipámmal Ott bandukoltam házaid között, Mikor csalódott, hányatott szívembe A Szaharák nyugalma költözött! Mikor a művelt tenger suttogása Olasz leányok csókjáról beszélt S a levegőben új és ismeretlen Mámorok kéje áradt szerteszét! Mikor a parton eltűnődve ültem S velem a lomhaságban oly rokon Kövér, fehér sirályok ringatóztak Órákon át a zöld hullámokon... A naplopás e gyönyörű korában, Mikor alig vert az ütőerem, Mikor nem tudtam immár, mi az asszony, S az ölelés, a csók mi fán terem, Mikor feledtem minden balgaságot, Amit a lelkem álmodozva szőtt: Szórakozottan csak megálltam egyszer A tengerparton egy kis ház előtt. Két bús karó meredt előtte égnek Es a karókon szárítókötél Es a kötélen patyolatruhákat, Női ruhákat lengetett a szél. Női ruhákat, csipkés pici inget... Fehérebb, mint a sirály tolla, mind. S e tündöklő fehérség tengerében Két ismerős betű szemembe tűnt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom