Heltai Jenő breviárium 1. - Budapesti Negyed 38. (2002. tél)

gazember vagyok én, ha nyugodtan tűröm, hogy a gróf elcsábítsa Eduát, és ez a Dunába ugorjon. Aztán berohant a hálószobába, és magára zárta az ajtót, és amikor ezért másnap szemrehányással illettem, ridegen azt felelte, hogy neki családi gyásza van az Edua miatt, aki neki a legjobb barátnője. Szóval, uram, a helyzet kétségbeejtő. Én nagyon szeretem ezt a Csillát, és ez a Csilla nem kérhet tőlem olyasmit, amit én ne teljesítenék. Egy elhamarkodott pillanatban megígértem neki, hogy a gróf feleségül fogja venni Eduát. Megígértem azon az alapon, hogy önt személyesen ismerem, amennyiben több ízben volt szerencsém önt pénzintézetemnél tisztelhetni; megígértem abban a hitben, hogy ön ezt a csekély szívességet nem fogja megtagadni tőlem; tőlem, aki hasonló esetekben mindig szívesen álltam az ön rendelkezésére. Önnek, uram, egészen mindegy, nekem pedig nagy szolgálatot tesz és Csillának borzasztó örömet szerez vele. Ha tehát lehetséges, kérem, hozza meg nekünk ezt a kis áldozatot, amellyel vagyok őszinte, kész híve garast Prachtvoll Amadé a Pesti Bank igazgatója 4 Tisztelt igazgató úr! Vegyes érzelmekkel olvastam nagybecsű levelét, a megdöbbenés és a sajnálkozás érzelmével. Megdöbbent maga a kérelem; mert ha egy egyszerű leány, egy Csilla, egy szenzitív lelkű olvasónő ilyesmit kér, az még megbocsátható. De ha egy nagy bank igazgatója, egy fölvilágosodott ember, egy intellektuális lény beszél így egy íróhoz, az rémes. Hogy képzeli, uram, hogy ez lehetséges? Nem beszélek itt arról, hogy idegenek belenyúlnak az én regényem szövetébe, és a szálakat saját tetszésük szerint akarják tovább fonni, nem beszélek erről, bár ez is joggal sérthetné önérzetemet. De hogyan tarthatja, igazgató úr, lehetőnek azt, hogy én megtagadjam önmagamat, művészi meggyőződésemet, alkotásom komolyságát és így egyszerűen, minden nélkül, az első szóra a feje tetejére állítsam regényem egész meséjét? Nem, kedves igazgató úr, józanul nem lehet ezt egy írótól követelni, egy olyan írótól, aki ad magára valamit, és aki nem a mának, nem olcsó hatásokért, hanem nemesebb törekvésekkel ír. És így eljutottam érzelmeim második részéhez, a sajnálkozáshoz. Ugyanis, amennyire kérése megdöbbent, annyira sajnálom, hogy nem teljesíthetem. Sajnálom éppen a kitűnő viszony következtében, amelyben egyrészt igazgató úrral személyesen, másrészt a vezetése alatt álló pénzintézettel, részint hordár, részint postai befizetési lap révén állni szerencsém van. Igazán szívesen teljesíteném igazgató úr kívánságát, de ezúttal lehetetlen. Lehetetlen. Mint már nagyra becsült kis barátnőjének is megírtam, most ki akarom vágni a rezet. Az idő múlik, és a magamfajta embernek egyszer már