Heltai Jenő breviárium 1. - Budapesti Negyed 38. (2002. tél)

ELVIRA: (gúnyosan) A te költségeden? BERNÁT: Hát kién? Utólag felszámította... ELVIRA: Abszurdum. BERNÁT: És amikor már lent volt ez a nő... az én költségemen, egyszerűen az én nyakamba sózta, beadta neked, hogy én hozattam le, ki akarta sütni, hogy megcsallak — és mindezt miért? Azért, hogy te veszítsd el az eszedet, és dőlj az ő ölelő karjaiba. Mert megígérted neki. Ez a Tunkó gazember! ELVIRA: (még mindig kételkedve) Igaz volna ez? BERNÁT: Becsületszavamra. A télire. Kérdezd meg Penteleit, ha nem hiszed. Mert hiszen Penteleit is tönkre akarta tenni. Az ő nyakába is odasózta ezt a nőt. Mindenkinek a nyakába sózta. Holott ez a nő csak ő rá tattozik. PENTELEI: (gyorsan) Úgy van. Csak most értem a dolgot. Csak most látom. Hisz ez az úr egy csibész. ELVIRA: Bernát, ha hinni mernék neked... TUNKÓ: Most már úgy is mindegy... (nyakon csókolja Pannit) PANNI: (sikoltva) Juj, ne a nyakamba! BERNÁT: (odamutat) Hallod? Most már az ő nyakába is... De én megbocsátottam neki. Mert bejelentette nekem, hogy jóváteszi a bűnét... Elveszi Pannit. ...Ez a nő most már a menyasszonya... ELVIRA: (csodálkozva) A menyasszonya? BERNÁT: Menyasszonya. El vannak jegyezve. De még titok a Tunkó szülei miatt, akik ellenzik ezt a házasságot. ELVIRA: Igaz volna mindez? Küldje ide Tunkót! BERNÁT: Az utolsó szóig. ELVIRA: Bernát! BERNÁT: Visszavonod a pofont? ELVIRA: Rögtön! BERNÁT: (odamegy Tunk óhoz) ELVIRA: (Péntekihez) Mit gondol, igaza van a férjemnek? PENTELEI: Föltétlenül. ELVIRA: Ennek örülök. Szeresse a férjemet. Szükségünk van egy jó barátra, mert attól tartok, hogy Tunkót most el fogjuk veszíteni. PENTELEI: Nagyságos asszonyom, minden igyekezetemmel azon leszek, hogy ne érezzék a hiányát. ELVIRA: Köszönöm. BERNÁT: Tunkó, a feleségem hí! TUNKÓ: Igen. (Elvirához megy)