Heltai Jenő breviárium 1. - Budapesti Negyed 38. (2002. tél)

A ZENESZERZŐ: Bízik a sikerben? MÁSODIK JELES: Mindenesetre iszom a sikerre. BIBI: És ha nem lesz? MÁSODIK JELES: Akkor is megmarad az a vigasztalásom, hogy megittam, a mi innivaló van egy siker körül. A ZENESZERZŐ (a zongorához megy): Igazán nem tudom, mit játszszam? ELSŐ JELES: Ami eszébejut. A konyak miatt ne aggódjék, majd töltünk magunknak. Szivarja nincs? A ZENESZERZŐ: Dehogy nincs. Ott van az asztalon minden. (Föl akar állni.) MÁSODIK JELES: Ne fáradjon kérem. Rágyújtunk magunktól is. ELSŐ JELES: Hát ereszsze el! A ZENESZERZŐ: Egy kis kupié... már régen írtam, pár év előtt, persze ma már jobbakat írok... MÁSODIK JELES: Hagyjuk a bevezetést öregem. Halljuk! A ZENESZERZŐ (belevág a zongorába). ELSŐ JELES (apamlagon felsziszszen). A ZENESZERZŐ (játszik és kétségbeejtő fahangon énekli a szöveget): „Egy kis varróleány, Utána mentem én, Oly kedves volt, az ám, Akár egy költemény. Szemébe néztem és Szemembe néze ő: »Ne legyen oly merész.« így szólt a szende nő. »Én varró-varró-varrogatok, De önnek csókot még sem adok« — így hangzott ajakán az ének — »Szerelmes pásztorórán Nem áll kötélnek, A kis varróleány...«„ (A refraint nagy lelkesedéssel üvölti: En varró-varró-varrogatok... aztán elnémul és diadalmasan néz körül. A második jeles, a ki éppen Bibit ölelgeti, helyeslően bólint és azt mondja: » Nagyon csinos. « Az első jeles a pamlagon fekszik lehunyt szemmel.) A ZENESZERZŐ (ijedten): Alszik? ELSŐ JELES: Nem. Csak lehunyom a szememet. így jobban tudok hallgatni. A ZENESZERZŐ: Úgy?... Hát tetszett önnek? ELSŐ JELES: Nagyon. De ez még semmi. A ZENESZERZŐ: Kérem, fogokén egyebet is játszani...