Heltai Jenő breviárium 1. - Budapesti Negyed 38. (2002. tél)

például nefelejts-kosztümökkel, a Gránátos utca gránátos egyenruhákkal) vonulnak fel. A Koronaherceg utcát egy kis osztrák generálisi egyenruhába bujtatott csecsemő szimbolizálja, aki töméntelen sok magas rendjelt visel. Ezek a revü-ötletek, amiket a színház ritka bőkezűséggel valósított meg, érdekessé és elevenné tették az egész estét. Meghozták a szerzőknek, a szereplőknek és a színháznak azt a sikert, amelyet bőven megérdemeltek. 89. Egy operetté története /. (Történik egy közismert kávéházban délután. Egyik ismert hazai jelesünk ebéd óta éppen a harmadik feketekávéját szörpöli, a mikor melléje telepedik egy másik ismert hazai jelesünk.) ELSŐ JELES: Szervusz öregem, hogy vagy? MÁSODIK JELES: No! Hát te? ELSŐ JELES: Vegyesen. Hol rosszul, hol még rosszabbul. Ha ez még sokáig tart, kénytelen leszek a legrettenetesebb megoldáshoz folyamodni... MÁSODIK JELES: Agyonlövöd magad? ELSŐ JELES: Nem. Dolgozni fogok. Nekem ez a legrettenetesebb. MÁSODIK JELES: Nekem is. Tudod mit? Együtt írhatnánk valamit. ELSŐ JELES: Mit? MÁSODIK JELES: Valami jó kasszadarabot, a mi beüt. Most zárva vannak a színházak, mire újra megnyílnak, már készen is lehetünk... [•••] ELSŐ JELES: Jó, nem bánom. De még nincs témánk... MÁSODIK JELES: Dehogy nincs. Azt hiszed, elmegyek hazulról téma nél­kül? Van nékem négy is. ELSŐ JELES: És miért nem írod meg magad? MÁSODIK JELES: Mert lusta vagyok. Kell valaki, a ki folyton a nyakamon ül­jön és a fülemet rágja... ELSŐ JELES: Én legyek az? MÁSODIK JELES: Igen. Hát nem az imént mondtad, hogy dolgozni akarsz?... ELSŐ JELES: Jó, ez is rendben van... De ki írja a zenét? Nincs zeneszerzőnk! MÁSODIK JELES: Nincs zeneszerzőnk. (Csönget.) Pincér! PINCÉR: Méztatik?

Next

/
Oldalképek
Tartalom