Anka naplója. 1944. március 14-1945. március 5. Feljegyzések a háborús Budapestről - Budapesti Negyed 37. (2002. ősz)

ülés lesz, de Altmann már a légó kezdetén betelefonált, hogy fáj a gyomra, s nem jön be. Gerdes nem érkezett meg vidékről, Sárvári nincs, Pallai pedig elindult a gyárból, valahol utolérte a légó és még nem jött be. (Visszament Újpestté.) Mindenki úgy tesz, mintha dolgozna (én nem is teszek úgy, franciául tanulok) de se dolog nincs (a legtöbbnek) se munkakedv. A villamosok zsúfoltsága ilyenkor minden eddigit felülmúl. Nagy botrány a 6-oson, mert egy zsidó felszállt az első kocsira (csak pótkocsin szabad utazniuk). Jó déli szél van, borult, de meleg. Mindenfelé füstök a városban. Otthon azzal fogadnak, hogy a Farkasréti temetőre is estek bombák. Napó a fogaskerekű óvóhelyén volt a koksz-fuvarral, a nők átmentek, és Boli végignézte a bombázást a Bobival. Látta, amint a Jánoshegy fölött találatot kapott Liberator köröket itt le mind alacsonyabban, már félt, hogy a házta esik, s akkor egyszerre látta amint fekete tojások potyognak, és sivítás hallatszik. Hasra vágódott és Bobi rá. „Aztán fölfröccsent a föld, nagy duttanás a temető felől és a gép az erdők irányába leesett." Előbb azonban látta az ejtőernyővel kiugró embeteket. Tanulunk Marival ftanciául, aztán '/z6-kor lemegyünk a temetőbe. A kocsmától akarunk lejutni a végállomáshoz, de ott, ahol összeszűkül az út a zsidó és a felső keresztény temetőrész közt, 2 fel nem robbant bomba van és elzárták az utat és katonák dolgoznak. Bemegyünk a felső temetőrészbe, hogy talán eljutunk a végállomáshoz; Mari egyszer csak kérdezi „Ez a zsidótemető?" Most látom csak, hogy az egyik síron egy héber kőtábla fekszik, amit a robbanás kiszakított a zsidó temetőből és átdobott a keresztény részbe. Visszafordulunk, mert itt sem lehet bemenni és a kocsma fölötti bejátaton bemegyünk az alsó részbe. Közel a kapuhoz egy nagy bombatölcsér van, óriási repeszek és egy fekete lábszárcsont. A tölcsér egyik oldalán fa, rajta lóg egy fapad jó magasan, mintha egy rossz gyerek akasztotta volna fel. A másik oldalon háttal áll egy fehér márvány férfiszobor, éppen az ülepe alattig betemetve a földbe, de egyébként rendületlen komolysággal áll. Két nénike sitánkozik, hogy a „halottaknak se hagynak békét" aztán jön egy jólöltözött középkorú nő, aki hangosan kiáltja „Édesanyám!", de aztán megnyugszik, mert a sírnak nincs semmi baja. Nevethetnékem van, nem tehetek róla. (Margit is így járt, akivel később összetalálkozunk, meg Demeter Erzsivel.) A mi sírjaink rendben vannak. Demeter Erzsi siratja Annust, akinek el kellett menni és általában a „kegyetlenségeket". Nem igen merünk reflektálni, mett nagyon süket és meghallaná az egész temető, amit felelünk. Haza. A németek azt írják a középső szovjet frontról, hogy „még 320.000 négyzet km. szovjet terület áll itt a német hadvezetés rendelkezésére, amit számításaiba belevehet, hogy majd a déli részen..."