Anka naplója. 1944. március 14-1945. március 5. Feljegyzések a háborús Budapestről - Budapesti Negyed 37. (2002. ősz)
Újra elmegyek a Pasaréti-útra, még kell valami Sárvárinénak. Ott van vele a kedvencem, Bocz, a raktátból (18 hónapig volt a harctéten és olyan emberséges szeme van, hogy beleillenek egy Tolsztoj novellába, ahol az ember mindig találkozik Krisztussal). Sárváriné mutogatja, hogy „mennyi kávé, rizs, cukor, mert úgy-e, itt nem érzett a háború, ebben a háztattásban! Hogy lehetne itt élni!" Bocz akinek a háztartásában viszont ugyancsak étezhető a háború, nyugodtan cigarettázik a teraszon, nézi a hegyoldalt, pihen állva és nem érdeklik a terítők, ezüstök és egyéb holmik. Szólok Sárvárinénak, hogy adjon neki egy kis rizst, meg cukrot, kis gyerek van náluk. Ad és közben azon töri a fejét, hogy nem kellene-e mégis megcsináltatni a francia selyemruhát, mert az nem gyűrődik és olyan szép anyag. Sárvárinénak az összes antipatikus tulajdonságai megjelennek előttem. „Hányan vacsoráztak itt, milyen előkelő emberek!..." És most nincs egy se, aki törődne vele és csak öt petcet is segítene. Azért mégis sajnálom és szetetnék valamit tenni, hogy más helyre kerüljön. Paula néni névnapja, uzsonnavacsora, 3 A9-es fogassal haza négyen. Csodálatos idő. Június 23. 1 órakor telefonál S.-né, hogy komplikációk vannak; mindjárt elmegyek hozzá, meglógva a hivatalból, ahol éppen a BSF hadiüzemi esküt teszik le. Hideg undok idő, megszakítás nélkül dolgozom nála, úgy hogy éppen csak a •Y47-es fogast érem el. Június 24. Reggel '/28-ra megint odamegyek, még nincs ébren a japán akinek a lakás ki van adva. Kiülök a konyhába és várom Sárvárinét és Yoshikawa ébredését, ftancia igéket tanulok a hokedlin. Végre felkel a japán, megjön az öregasszony; a japánnak egy nyilatkozatot kell aláírni, hogy felelősség terhe mellett megőrzi a bútorokat. Sátvátiné sápítozik, hogy „ez a dtága ember a halálos ítéletét írja alá.." Aztán mint régi operabérlő kezdi mesélni, hogy ha a japánokat valami szégyen éri harakirit követnek el. Erre elvesztem a türelmemet, nevetés jön rám és megmagyarázom neki, hogyha annyi ember meghalt, hát igazán nem nagy szó a japán harakirije sem... Megjelenik Yokishawa, valódi kis japán, minden további nélkül hajlandó aláírni a „vészhozó" nyilatkozatot. Felmegyünk a mindenes Mariskával a második emeletté a miniszteri tanácsoshoz, akinek alá kell írnia a leltárt, mint az elutazott parancsnok helyettesének helyettese vagy mi. A mindenes kiszól az ajtón, hogy most fürdik a méltóságos úr. 3 A óra múlva újra próbálkozunk, de
