Anka naplója. 1944. március 14-1945. március 5. Feljegyzések a háborús Budapestről - Budapesti Negyed 37. (2002. ősz)

Az Olvasóhoz A Budapesti Negyed ezúttal teljes számát egy napló közlésének szenteli. A napló 1944. március 14-e és 1945. március 5-e között keletkezett. Az időpontok bizonyos értelemben önmagukért beszélnek: a feljegyzések a német megszállás előtti napokban kezdődnek és addig tartanak, amíg egy otosz katona „zabrálás" közben szét nem tapossa az írás eszközéül szolgáló írógépet. Mondhatnám: az Ország, a Város tötténetének kiemelt fontosságú időszakát ismethetjük meg, olyan látószögből, amely nem a politikusé, a hadvezéré, hanem a civilé; azé, aki végigélte és megszenvedte az úgynevezett történelmet. Azt látjuk, olvassuk, étzékeljük, amit a Lakó látott, hallott, ami vele történt. Nem a Történelmet, hanem „csak" az O történetét olvashatjuk: félelmekkel, álhírekkel, a mindennapi lét ezer gondjával-bajával. Éppen ezért igazi „forrással" van dolgunk. Másfelől azonban a napló műfaj is. Szabályai, kötöttségei vannak, ritmusa van. Bizonyos értelemben irodalmi műfaj — még akkor is, ha foglalkozását tekintve nem ító ifja. Jelen esetben azonban, s ez nagyon is a közlés mellett szólt, olyan ember írta a naplót, aki rendelkezett a sűrű és plasztikus fogalmazás készségével. Ha szabad így mondani: élvezhetőén és érthetően szól hozzánk egy olyan korszakból, amely egyáltalán nem volt élvezhető és érthető. Különösen fontos az a tény, hogy a napló írója — leánynevén Gergely Magdolna — nő. Ez nemcsak azért lényeges, mett az utóbbi évtizedekben több figyelem fordult a nők szemével látott tötténelemte és történetekre. Esetünkben ez azért is hangsúlyos, mert különösen a habotús időszakokban férfiak játsszák a főszerepet, noha a háborút rendszerint a nők viselik el. Azt hiszem, itt az a ritka pillanat következett be, amikor találkozhatunk a másik látószöggel, azzal, amely mindig is létezett, de nem mindig volt fellelhető a maga eredetiségében. Gondolkoztam azon, étdemes-e a naplót jegyzetekkel ellátni. Olyan információkkal például, amelyek megvilágítják, valóban voltak-e a Szent István körúti nyilasházban kivégzések vagy csak a naplóító tudja így. Vagy hogy a naplóba beítt tádióhírek közül mi volt igaz és mi nem. Végül, minden szempontot figyelembe véve, úgy döntöttem: eltekintek a jegyzetektől. Részben azért, mert immár másodikjavított kiadásban is hozzáférhető Ungváry Krisz-