Anka naplója. 1944. március 14-1945. március 5. Feljegyzések a háborús Budapestről - Budapesti Negyed 37. (2002. ősz)

Közben éppen zavarórepülés van Sztálin-gyertyával, és akkorát puffan egy bomba, hogy nemcsak az ablak és ajtó, hanem még a szék is megrázkódik alattam. Gyengén állunk azzal a megmentéssel. December 21. Csodaszép napos hideg idő, ma van a legrövidebb nap. Reggel nagy ágyúzás (éjjel is folyton lőttek). Elmegyek Mártához. Elmondja, hogy előző nap 5 akasztott ember lógott estig a Szabadság téren, inkább csak odaerősítve a fákhoz, aztán leestek, és megint felállították őket. A környékbeliek szerint az Unió kávéházban mulattak a nyilasok, és be akarták törni a nagy tükröt. A velük mulatók közül valaki étre „megsértette" őket, a „sértők" közül kettőt agyonlőttek. Aztán még más három agyonlőtt embettel együtt felállították a hullákat a Tőzsde elé, s azt terjesztették, hogy „fel akarták robbantani a tőzsdét", de hát nincs ott semmi, csak pár német! Húshoz, onnan Liliékhez. Az öregek megszöktek a gettóból, azokkal bajlódnak. Este a rendes rádión már nem is lehet Budapestet fogni, újabban olyan gyenge az adás (ki tudja, honnan jön?), biztos valami vacak adót adtak nekünk. A nagy rádión kínosan hallgatom, hogy a németek szerint megkezdődött Fehéfvámál az orosz offenzíva, s bezárják a harapófogót. Budapest persze egyelőre mindent „elreteszelt", de még hírt ad átkelési kísérletekről Tihanynál. December 22. A hivatalban az egyik kolléganőm mutatja az uta levelét, zászlós, Kenésén vannak. Ezt írja: „Itt Kenésén és Akarattyán minden villa és minden borospince fel van törve és kifosztva, pedig erre még nem jártak oroszok. A nép rettenetesen el van keseredve. A németek a gazdáktól elvesznek mindent, és már csak tyúkot akarnak enni. Nem lehet leírni, hogy mi van itt, mert rémregénynek hinnéd. Elvisznek mindent és a lakosságot szuronnyal kergetik az otszágútta a bizonytalanságba és kétségbeesésbe." December 23. Reggel megint nincs villamos, gyalog a hivatalba. Nagy kapkodás, mindenki elintézi, amit még lehet. Nekem úgy le van fagyva az ujjam, hogy alig tudok írni. Megmondom, hogy kiveszem a 8 nap szabadságomat, de ha az ünnepek után nem tudnánk úgysem bejönni, akkor persze nem. Szépen elbúcsúzunk egymástól, aligha találkozunk már nyilas világban. — Elmegyek a