Anka naplója. 1944. március 14-1945. március 5. Feljegyzések a háborús Budapestről - Budapesti Negyed 37. (2002. ősz)

Miklósok 44-ben Gödön voltak, Paliról a naplóban nincs szó. — Gyurka, (Gyuri bácsi) a Szent János téren lakott, egy házban Bajcsy-Zsilinszkyvel. Lakása a Budapest ostromáról szóló összes könyvben le van fényképezve, mert egy repülőgép az orrával előre belezuhant. Gyuri bácsi a Kultuszminisztériumban volt osztályvezető, ezen kívül a svájci magyat könyvtár vezetője volt Genfben. Szerette volna, ha Anka Bolival és velem kimegy Svájcba — nekünk viszont természetes volt, hogy nem hagyhatjuk ott a Máttonhegyet —, Napó meg végképp nem jött volna velünk. Gyuti bácsi, ha éppen Svájcban volt, mindig csodálatos csomagokat küldött, hol ruhaanyagokkal és csokoládéval, hol pedig titkos iratokkal Bajcsy-Zsilinszky számáfa, amit aztán Margit és Anka továbbítottak. A „Zsilinszky-ügy" után sikefült Gyuri bácsit értesíteni, hogy ne jöjjön vissza. Ott maradt hát Svájcban. A magyarok nem fizették tovább, a Svájciak pedig fütyültek a menekültekre. Még jó, hogy nem toloncolták ki. Gyuri bácsi idegösszeomlást kapott és idegklinikára került. — 45-ben azonnal hazajött és megesküdtek Ankával. Újra elkezdett dolgozni a minisztériumban, egészen addig, amíg 1948-ban mint „osztályellenséget" ki nem dobták, illetve „b-listázták". Közlekedés és bevásárlás a Mártonhegyen A Fodof utcát, hajói emlékszem, 39-40-ben „töfték" azaz alakították utcává, és akkof aszfaltozták. Nekünk folyton gyalogolni kellett. A városba az 59-es villamossal mehettünk le a Nagysalló útnál, vagy pedig a temetőn át, gyalog. A temetőnek akkor még csak egy drótkefítése volt, és volt a Tállya utca végén volt egy „kiskapu" amihez a hegyen lakók kulcsot kaptak. így mi a temetőn át is tudtunk közlekedni. Emlékszem, hogy én a sírok között gyalogoltam 43 telén a Sionba, és hónaljig süllyedtem a hóba, onnan mentem tovább végig a Hegyalja úton. A másik közlekedési lehetőség a fogaskerekű volt. Fent, a fogasnál csak egy nagyon vacak kis üzlet volt, ezért sajnos mindent a villamostól kellett felcipelni. „Békeidőben" egy Böszörményi úti üzletből havonta egyszer-kétszer felhozták a hegyieknek az alapélelmiszereket. 44-ben ez már nem működött, hiszen amúgy is mindenért sort kellett állni. Volt még egy rossz üzlet a temető főbejáratánál is és a Költő út végén (ez még most is megvan). Mai szemmel nézve hihetetlen távolságokat gyalogoltunk. Pl. „legyalogoltunk Paula néniékhez", ami azt jelentette, hogy lementünk végig a Fodor utcán, át a nagy dombon, le a Pasafétre, ott a völgyben egy jó databot sétáltunk, aztán fel a másik oldalon a Nagyajtai utcába. A Mélyúton, ami most a Tállya utca alsó része, nem messze a temetőtől volt Hegedűsek szatócsüzlete, onnan cipeltük fel a kenyefet hosszú várakozások után. Ahogy most olvasom a Naplót, szinte hihetetlen, hogy ezek