Anka naplója. 1944. március 14-1945. március 5. Feljegyzések a háborús Budapestről - Budapesti Negyed 37. (2002. ősz)

mert ott valami sínkivezetést építenek a vonatnak. Ha már nincs híd, legalább a vonatok fognak az utcán járni. A Déli indulásánál felülök az Erzsébet hídi kocsita. Az emberek nyugodtak, csak nem nagyon akarnak a kocsikba bemenni. Leszedték a robbanóanyagokkal telt ládákat a hídról, de a vezetékek ott vannak. A Papp-kocsma fiával megyünk és a Vilmos császár úton próbálkozunk. Itt már minden oldalról fel akarnak szállni a villamosra; a túlsó oldalon várakoznak a veszedelmes belül lógás hívei. Időben megétkezünk. A hivatalban nagy a felfordulás. Mindenki késik és csak amikor már mindenki bejött, nyugszunk meg, hogy senki se esett bele a Dunába. Ezen a napon olyan hangokat hallunk, hogy zsidók és a kommunisták követték el a hídtobbantást, német álruhában, de általában most már teljesen németellenes lett a hangulat. Haza Vz3-kor az Erzsébet hídon. Pontosan 25 percig megy a villamos Pestről Budára, annyi a kocsi, hogy csak lépésben engedik előre a villamosokat, és akkor újra megállítják. Rengeteg, nagy német teherkocsi, tankok, „páncélöklök", aztán a menekülők lovaskocsijai és kordéi (elöl férfi húzza, hátul asszony tolja, vagy csak etőlködik) és a kocsin egy-egy vacak rekamié, láda srb. A rádió még mindig nem mondott semmit a Matgit hídról, a lapok is agyonhallgatják. November 7. Megint ugyanaz a bemenetel. A hivatal tele van németellenes hírekkel. Jön Mijó bácsi, vörös szemmel, mindene odaveszett a rákoshegyi kis lakásában — mert a Rákoshegyet is kiürítették—, a németek ugyanis egyszerűen ellopják a holmikat. Mijó bácsi szerint a patikát is kitabolták „Hát szövetségesek ezek?". Egy néni „csak a szomszéd bunkerbe vitt valamit" és mire visszajött, mindenét elvitték a németek. Halat viszek haza, megint az Erzsébet hídon, csoda szívós, mert mire hazaérek (pontosan annyi idő alatt, mint mikor az angol bombázás miatt egyáltalán nem közlekedett a villamos, vagyis 1 óra és 35 perc alatt) még a vízben feléled. Ilus mát elment tőlünk, beköltözött szegény a Mozsát utcai zsidóházba az édesanyjához. A három karpaszományosunkért még mindig nem jött a kocsi (tegnap kellett volna nekik menni, de olyan zavar volt a vezérkarnál, hogy elfelejtkeztek róluk). Remélik, hogy „egyáltalában itt felejtik őket". Az egyik fiú apja, Horváth bácsi, rendőr, s azt mondja, hogy az oroszok Adonynál átmentek a Dunántúlra. A rendőröket is kiviszik a tűzvonalba. Öt azért hagyták ki, mert tud oroszul és féltek, hogy vele az egész csopott megadja magát. Elmesélem neki, hogy délelőtt Lajta azzal jött be a hivatalba, hogy „a magyar gyalogság felmondta a szolgálatot". Én erre azt kérdeztem tőle, hogyan fog harcolni a német gyalogság, ha majd Berlin-Friedenauban lesznek a harcok és nem Soroksáron. Azt is mondta Lajta,