Anka naplója. 1944. március 14-1945. március 5. Feljegyzések a háborús Budapestről - Budapesti Negyed 37. (2002. ősz)
Anka napozik a ház előtt, a háttérben Mari. (Fent a terasz, ahová Boli szobája nyílt, alatta a veranda — az innen nyíló ajtó volt az, amelyet később aláaknáztak — és a nyugágy mögött Napó hálószobájának ablaka.) 1944 Feri „HF", aki komoly ellenálló volt, bravúros akciói voltak, s tudott hamis papitokat szetezni. A szomszédok Kerekesek: Dr. Kerekes orvos volt. Első házasságából származó (félkeresztény) fiuk, Bandi Bolinak volt játszótársa, én pedig lányukhoz, Jutkához jártam át játszani. Anni francia kisasszony volt náluk, Juhászék pedig a házmesterek. Ipolyiék: Tisztességes, tendes szomszédok voltak. A két Ipolyi fiúval néha együtt játszottunk, az egyik csodálatosan zongorázott. Feketéék: Kedves, gyerektelen zsidó házaspár, akik 41^12-ben költöztek a Máttonhegyre. Kirúgták őket a házból, és szegények valahol Csepelen bujkáltak, munkásoknál, és életben maradtak. Hamat visszajöttek a Mártonhegyre, de amikot elkezdődött a kommunista diktatúra, elmentek nyugatra.