Peremhelyzetek – szociográfiák - Budapesti Negyed 35-36. (2002. tavasz-nyár)

TAR SÁNDOR 6714-es személy

tanak, velük együtt a kibicek napraforgót rágó gyűrűje. „Ezt nem hittem volna! Ezt nem hittem volna!", egy kopasz férfi fogatlan mosollyal fordul mindenkihez csodálkozásában, a csomagtartóban felül a fiatalember, megigazítja a nadrágját, és alszik tovább. „Gyönyörű hangja van a kislányomnak, nem hiszik el, már engedelmet, ugye kislányom, gyönyörű hangod van, nem énekelnél valamit a kartársaknak, kislányom? Képzeljék, olyan a hangja..." Az ajtó mellett ülő pakompartos férfi lejjebb csúszik ültében, arca merev, az ölében fekvő fiú lassan mocorogva befelé fordul, a szomorú arcú nő feláll, és nagy erőfeszítéssel kifelé igyekszik, a két gyerek rémült arccal figyeli a szomszédos üléspárt, ahol dinnyét esznek hersegve, szanaszét köpködve a magját. „Én a disznót úgy szúrom meg, hogy ne visítson sokáig, mert van, aki direkt visíttatja, hogy hadd hallják a szomszédok, hogy ő disznót öl..." „Én a gégéjét szoktam elvágni, rövid késsel..." „Persze, ha a seggibe szúrsz, az is fáj neki..." Egy izgatott csoport vágat nagy zajjal a tömegen, „Górgyán! Górgyán Jani!", valakit kétesnek, egyikük kezén friss, vágott seb vérzik, ő a legbüszkébb, és e pillanatban az ablak előtt W. C.-papírcsík szalad végig a vonaton, valaki fogja elöl a végét a furcsa lobogónak, majd papírtörölközők erdeje repül a szélben. „Sámsoni srácok vagyunk; melózni nem akarunk... ", hangzik valahonnan, a W. C.-ből kizuhan egy fiatalember, szájából vér serken, fekve maradna, de az alatta ülő ledobja magáról, egy darabig így dobálják, míg a mosdófülke előtt köt ki, „hát mit akarok én, mit akarok, a jóistent akatok én...", dadogja, aztán hányni kezd, mire gyorsan felugrik a mellette ülő alak, beszakítja a mosdó ajtaját, mely mögött egy lány áll feltűrt szoknyában, karját és felemelt bal lábát egy fiú köré fonva. Állomás. A vonatról az ellenkező oldalon leugrik egy ember, nyomában a rendőrökkel. A menekülő a közeli kukoricásba veszi be magát, a rendőrök visszafordulnak. Kisvártatva zakó, táska, egy pár gumicsizma repül le a vonatról a kukoricás irányába, füttyszó, indulás. A nő az ajtó melletti ülésről visszatér, ruhája, haja zilált, szemmel láthatólag részeg, dühödt mozdulatokkal csinál helyet magának, majd a helyére érve lerántja a ballont a pakompartos férfi öléből, a fiú riadtan felül, leesik az ülésről, arca, szeme vörös, a pakompartos férfi a ballont magához szorítva ököllel a nő fejére csap, mire az az ülésre zuhan, a gyerekek ordítanak, a fiú lassan a helyére ül, arca fénylik, a férfi még néhányszor a nő fejére sújt, majd a szeméttartóból üveget vesz elő, iszik, a gyerekek ordítása monoton sírásba megy át, ami lassan beolvad az általános zajba. Ismét egy csoport igyekszik átvágni a kocsin, a peronon elakadnak a földön ülőkben, ütések zaja, csörömpölés, egy nő felsikolt, a verekedés behullámzik, többen egymásra zuhannak, egy borosüveg robban szét a kocsi falán, „Emberek! Emberek!", kiabál a kövér nő felemelt kézzel, míg arcon találja egy aktatáska, valaki a padlón jajgat, az ablakon kihajolva többen se-