Peremhelyzetek – szociográfiák - Budapesti Negyed 35-36. (2002. tavasz-nyár)

DIÓSI ÁGNES „A tököli börtön sárgára van festve" (1981)

ban ellenállt, de mikor látták, hogy minden körülmények között emberek maradunk, emberként viselkedünk velük, soha nem tudnak kihozni a sodrunkból, lassan megszelídültek. Azt hiszem, a fő pedagógiai melléfogásunk, hogy mi a saját mércénkkel mérünk. Veszélyes jelszónak tartom, amit mostanában fennen hangoztatnak: „rangot az elégségesnek". Egyszerűen nem veszik figyelembe egyes családok szociális helyzetét, akiknek a gyerekét otthagyhatom akármelyik osztályban, de ha megbuktatom, elvágtam az életét. Most a pedagógusok vehetik a noteszüket: „na, fiam, eddig az igazgató nem engedett megbuktatni, most megbuktatlak" — és öt év, hét év múlva Tökölön fogjuk megérezni ennek a jelszónak a következményeit. Mindig ilyen bolondériáink vannak, és könnyű fújni, amit a miniszter mondott a Köznevelésben, az mindig szimpatikus a felügyelőnek, mindig azok kapnak jutalmat, azok lesznek a munkaközösség-vezetők ... Tanítottam akkor, amikor az általános iskoláért harcoltunk 46-47-ben. Egy tanyán kezdtem nem buktatni a gyerekeket, Dunavarsányban. Az egész járás rajtam nevetett. Biztos, hogy mindet megbuktathattam volna. De hát akkor indult a tanyán az iskola, addig pap se volt, tanító se. Ma ott van az ország legjobb termelőszövetkezete, és azok az emberek a tagjai és vezetői, akiket én akkor tanítottam. Aztán Szigetszentmiklósra kerültem, néztem a buktatási statisztikát, 30 százalék fölött volt a bukás. De a'nevelők semmit sem tettek azért, hogy valamit lépni tudjunk, csak a tanári noteszt ismerték. Ha ebbe belenyugszom, akkor azok a cigánygyerekek, akik első-másodikban bizony nem voltak jó tanulók, ma nem lennének orvosok. A Tökölre bekerült gyermekeknek 55-60 százaléka nem végezte el a nyolc osztályt. A tököli csoport abból a 10 százalékból kerül ki, akiket az iskolákból ilyen-olyan ok miatt kibuktattak. Arra is van tapasztalatom, hogy az igen gyenge gyerekeket, nagyon nagy szeretettel, lehet eredményesen tanítani. A főmérnök optimista. Szerinte az itteni létszám nagyon kis töredéke az ország fiatal népességének. Nem érzékeli azoknak a tömegét, akik intézetekben, munkásszállókon, veszélyeztetett családi környezetekben bármikor olyan helyzetekbe sodródhatnak, melyek folytán a tököli intézmény potenciális lakóinak tekinthetők, ezért úgy látja, hogy az itteni sorsok nem mutatnak fel jellemző tendenciákat. Nehézséget csak abban lát, hogy az idekerülök korosztályuk legsilányabb egyedei, mégis velük kell az értük szervezett feladatokat megoldani. 1974-ben alakult meg a vállalat, Dunai Vegyesipari Vállalat néven, azzal a céllal, hogy folyamatosan adjon társadalmilag hasznos munkát az elítélteknek, olyan szervezeti keretben, amely a civil munkavállalással azonos, olyan munkafolyamatokkal, amelyek révén