Peremhelyzetek – szociográfiák - Budapesti Negyed 35-36. (2002. tavasz-nyár)

KŐBÁNYAI JÁNOS Biztosítótű és bőrnadrág

a Duna holtága felől késő este enyhítő szél indult, átvonult a nyitott ajtókon-ablakokon, kitisztult a levegő, lehűlt a ház néhány órára, néhány órai nyugodt alvásra az ágyon kettesével, hármasával, lábtól-fejtől, ha a poloskák meg a bolhák hagyták. Nyáron néha még virágillatot is hozott az esti szél, talán Budáról valami hegyi szél vagy a Csepel-szigeti kertészetekből. Amikor intézetbe kerültem, tetűt vittem. S később, hogy gimnáziumba jártam, és saját ruhát kellett hordani a kollégiumban, hiába vittem frissen mosva, élire vasalva az előírt mennyiségű ruhát szeptemberben, szaga volt, át kellett mosni az egészet, mert nem tudtam a saját szagomtól megmaradni: ahogy a tiszta kombinéba bújtam, felfordult a gyomrom. Hej, pedig ez a Dzsumbuj az Illatos úton van! De nem a Dzsumbuj bűzétől kapta az út a nevet, hanem a környező gyárakétól: az Állati Fehérje Termék Gyártól (már kitelepítették vidékre), ezt úgy hívtuk: csonttelep; a Kénsavgyártól (ma Budapesti Vegyiművek); és ha felénk fújta a szél a sülő vagy odaégett tepertő, zsír, faggyú szagát, akkor a Közvágóhídról (ma Budapesti Húsipari Vállalat) és a bélfeldolgozótól. A tömény szegényemberszagot ezekbe a bűzökbe szellőztettük. Néha olyan elviselhetetlenül bűzölögtek a környező gyárak, hogy nyáron, negyvenfokos hőségben, tűzhelyekben égő tűzzel és emberi test melegével túlfűtött lakásainkban inkább csukott ablak mögött izzadtunk, mintsem megfulladjunk. Mert némelyik bűz nem volt veszélyes, csak kellemetlen. De a Kénsavgyárból kiáramló kénsavgáz és sósavgáz mérgezett, leperzselte a csenevész fák levelét, kiégette a házak közt a gyér füvet, megtámadta nyálkahártyánkat, s hosszú köhögőrohamokban fulladoztunk tőle. Ezek a bűzök még a bútor fájába is beették magukat, beleivódtak a párnákba, a vattapaplanokba. Bűzölögtünk, s bár ma jobb a helyzet, jó orrú ember még mindig megérzi. Én örökké szellőztetek, de ha kintről, főleg Budáról hazaérkezem, első, hogy feltépem az ablakot: illúziót legalább, hajó levegőt nem is. És most álljunk meg a nyitott ablaknál, vegyünk mély lélegzetet. Nemrég esett, kora nyár van, késődélután, jó a levegő, nyugodtan leszívhatjuk. Hogy a szomszéd pörköltet főzött s én kelkáposztát, azt hagyjuk, nyeljük le, emésszük meg, ürítsük ki a salakot a közös vécében, húzzuk le, és felejtsük el a szagát. Hová nyílik az ablakom, hová nyílnak az ablakaink? Az Illatos úti lakótelep három házból áll. Csúfneve mellett hatházak-wak is nevezik. Ez nem ellentmondás, hanem látvány: mintha hat egyforma ház állna egymással párhuzamosan, egymást részben fedezve, egymás mögött. Két-két házat lépcsőház köt össze, s ez számozás szerint egy ház: A, B és 67. Lévén a telep az Illatos út és a Gubacsi út sarkán, a Gubacsi útra néző „homlokzatú" Illatos út 5/A-t Gubacsi út 91-nek is címezheti, aki épp ide szándékozik írni. Az A és a C épület kisebb, ezekben csak százharminc szo-