Peremhelyzetek – szociográfiák - Budapesti Negyed 35-36. (2002. tavasz-nyár)

KŐBÁNYAI JÁNOS Biztosítótű és bőrnadrág

Bontási terület (1982) KARDOS LÁSZLÓ 6—10 bontóbrigád dolgozik a pesti építőipari vállalatnál, mikot mekkora a szanálási kedv. Régi bérházak, kevésbé régi családi házak, néhány középület, felvonulási barakkok. A nagyon elaggott épületek veszélyesek, egyik darab potyog a másik után, kiismerhetetlen födémszerkezetek, váratlanul előbukkanó falak, getendák vagy éppen a gerendák hiánya csupa statikai rejtély. Szépen szétszedni nem lehet. Ha szétverik, nem marad semmi értékesíthető anyag. Legrosszabb a beton. Az ugyan áttekinthető szerkezet, de azt is rögtön látni, hogy ezzel csak munka lesz, mégpedig kemény. Naphosszat fúrhatják, haszon pedig semmi. Bár nem gyakran, de akadnak szép munkák: rendesen megépített, békebeli lakóházak. Bírnák még magukat, de a városrendezés útjába kerültek. Ezekbe nem sajnálták az anyagot: tégla, gerenda, ajtó, ablak, parketta, csempe — mindegyik keresett áru a piacon. Az üzleti lehetőségek igen változóak, de az biztos, hogy a bontómunka nehéz, piszkos és gyakran veszélyes. Többnyire magasban kell dolgozni, ingatag épületmaradványokon, porban, szemétben cipekedni. A bontók külön világ a vállalatnál. A munkások többsége szállón lakik, vidékről jönnek, leginkább a keleti országrészből. A néhány tucat bontómunkás hosszú évek óta ugyanonnan toborzódik, a szabolcsi B-ről és környékéről. Pontosabban: toborozzák magukat. Cigányok, bizonytalanul lovárinak vagy oláhcigánynak mondják magukat, mindenesetre beszélnek cigányul is. A közösségi emlékezet — mint a legtöbb cigányközösségben — nem túl mély és meglehetősen hézagos. Annyi bizonyos, hogy a régiek kupecek voltak, leginkább marhával, részben lóval és disznóval foglalkoztak. A kupeckedés igen bizonytalan kimenetelű vállalkozás. Még a tapasztalt, minden fortélyt ismerő kupec sem mehet biztosra, túl sok az ismeretlen, nehezen kalkulálható tényező. Nemritkán nagy pénz fordul meg a ke-