Peremhelyzetek – szociográfiák - Budapesti Negyed 35-36. (2002. tavasz-nyár)

KŐBÁNYAI JÁNOS Biztosítótű és bőrnadrág

kopog állandóan a kalapács, és a cipésznek is albérlőket tartanak, takarítani járnak vagy más munka után néznek. A harmadik emelet albérlői között a két „iparművész" a legszorgalma­sabb. Tulajdonképpen nem is iparművészek — bölcsész volt az egyik, or­vostanhallgató a másik —, de egyetemi éveik alatt jóba voltak az Iparművé­szeti iskola néhány hallgatójával, és ezektől ellestek valamelyes formáló, színező és díszítő fogásokat. Üzletékből állandóan szereznek munkát, kö­zös számlára dolgoznak, és abbahagyták tanulmányaikat, mert nem győzték a koplalást. Most napi tíz-tizenkét órát ülnek munkaasztaluk mellett, de azért szívesen segítenek közben a házbeli iskolásgyerekeknek is, ha nem tudják megcsinálni a kötelező rajzokat. Heti tizennyolc-húsz pengőt keres­nek, színházba nem járnak, moziba sem, könyvet nem vásárolnak, nem is dohányoznak, de ők a tejcsarnok legjobb vendégei. A cipészek társadalma befogadta őket, és lefekvés előtt mindég akad megbeszélnivalójuk a szom­szédsággal. Inferno — a negyedik emeleten Ha nem okozna furcsa képzavart, azt mondanám, hogy gazdaságilag, társa­dalmilag és erkölcsileg a negyedik emelet süllyedt legmélyebbre. Albérlői is jobbára csak ágyrajárók. A főbérlők közül a fényképészcsaládról kell meg­emlékeznünk, továbbá a póruljárt szállásadókról. A fényképészcsaládnak a hetvenegy éves apa a feje, kívüle még felesége, két elvált fia és három elvált lánya lakik a szoba-konyhás lakásban, illetőleg egyik fiának a menyasszonya és két lányának a vőlegénye is, ezeknek a sze­mélye azonban gyakran változik. Az apa valamikor vándorfényképész volt, később egy budapesti fényképész ügynöke. Tekintélyes külseje van, ren­desen öltözködik, jómódú kereskedőnek nézne az ember. Jelenleg — havi huszonöt pengőért — az egyik lapvállalat kihordója, és a fővárostól nyolc pengős havisegélyt kap. A fiúk követték apjuk példáját: fényképész lett az egyik, a másik ügynök. A fiúk nem étkeznek otthon, és havi tizenöt pengő­vel járulnak fejenként a házbérhez. A lányok állítólag varrónők, de varrógép nincsen lakásukban, és állandóan otthon lebzselnek. Hatvanéves anyjukkal együtt erősen festik magukat — arcukat, szájukat, hajukat, körmüket egy­aránt —, és az egész hölgykoszorú az egyik Leventét a másik után szívja. Lakásuk többnyire takarítatlan, tendetlen, piszkos, színes fedelű ponyvare­gények hevernek szanaszét, tűzhelyükön délidőben sem fő étel, de azért élnek a hölgyek, és meglehetősen kövérkések.

Next

/
Oldalképek
Tartalom