Peremhelyzetek – szociográfiák - Budapesti Negyed 35-36. (2002. tavasz-nyár)

KŐBÁNYAI JÁNOS Biztosítótű és bőrnadrág

zett ide a házba, akkor — ha esetleg nem tudta — megnézte a névtáblán a címet. Bármilyen különös, jóllehet a házigazda közel húsz éve halott, a mai napig ott olvasható a neve a névtáblán. Ungváry Rudolf: Amikor én először ott voltam — és máskor is tapasztaltam — Galla minden új vendégét kikérdezte. O nagyon határozottan és szabályosan járt el mindig, és mindenkiről mindent meg akart tudni. De mivel Gallát akkor ismertem meg, és mert tudtam, hogy itt szabad vagyok, Magyarországnak egy olyan pontja négy fal között, ahol semmitől nem kell félnem. Mi sem volt természetesebb, mint amikor megkérdezte, hogy te ki vagy, akkor én azonnal 56-ról beszéltem. Azon az estén majdnem elsírtam magam, hogy erről így beszélhetek. Ahogy úgy végig tudott hallgatni, abból pontosan érzékeltem, hogy — noha később rájöttem, ő roppant felszínes és számomra sokszor nem érthető valaki — az emberek nyomorúsága iránt különleges érzéke volt, amit minden pillanatban meg tudott tartani, és minden egyes szavamat értette. Például amikor a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemre jártam, amelynek a nevét éppen akkor változtatták meg Rákosi Mátyás Nehézipari Műszaki Egyetemről a némileg semlegesebb kifejezésre. 1956-ban, a forradalom idején — mivel ráadásul katonai kiképzést is kaptunk —, az egyetem villámgyorsan kézbe vette az északkelet-magyarországi régió dolgait, amint október 26-án összeomlott a fennálló rendszer rendőri és katonai hatalma. Gyakorlatilag ezeregyszáz ember, állig fölfegyverkezve, legitim módon a lakosság által elfogadva és helyeselve uralta a terepet. Az egyetemen megalakult a diákparlament, amely ennek az ezeregyszáz embernek és a régiónak is részben a vezető helye lett az ottani területi munkástanáccsal karöltve. Én ott a hírszolgálatot vezettem, aminek következtében október 25-éről 26-ára virradó éjszakától kezdve november 4-éig pontosan tudtam mindent, ami az országban történik, mert ha mi a telefont fölvettük, és Magyarország bármely pontjára telefonáltunk, és mondtuk, hogy itt a Miskolci Diákparlament, akkor nekünk minden ember mindent elmondott, így az oroszok hátában pontosan követni tudtuk például az orosz katonai mozgásokat. Mindenesetre bennünket az egyetemen február 20-án körülvett a karhatalom, hogy az a kevés szembenállás ami még megnyilatkozott közöttünk, végleg megszűnjék. Körülbelül 110-120 egyetemi hallgatóval együtt begyűjtöttek. Tulajdonképpen primitív, ostoba, de számomra rémületes verések közepette — ezek aztán a kihallgatások során is folytatódtak —, végül a kistarcsai internálótáborban kötöttem ki. Mikor onnan kikerültem, úgy éreztem, hogy minden elveszett. Egyszerűen nem tudtam, hogy mi lesz velem, mert úgy nőttem föl, hogy az ember iskolába jár és tanul egy