Peremhelyzetek – szociográfiák - Budapesti Negyed 35-36. (2002. tavasz-nyár)

KŐBÁNYAI JÁNOS Biztosítótű és bőrnadrág

Egyikük széket emelget a feje fölé indulatában, attól kell félni, hogy eltalál valakit. A Parkot ölelő sík pusztaság lassan benépesedik. Kisebb csoportok bújnak elő, mászkálnak minden irányból. Kiterített hálózsákon öten-hatan fekszenek, a lábuknál literes zöld üvegek. Két rozoga motorkerékpár mellett talpig bőrbe öltözött fiúk, kezükben kopott bukósisakkal, táboroznak. A kerítés mellett „szakadt" és „bőrös" gyerekek keringenek— a beton kerítéssarkokon négy-öt percenként feltűnik egy-egy újabb csoportjuk. Parázsló cigarettáik mint vadállatszemek világítanak a sötétben. Sötét szemüveges fiú szájára tartott zacskós teje holdként fehérlik. Egy-egy, a zenekarrajobb rálátású szöget keresnek a hosszú kerítés mentén. Lehetünk harmincan-negyvenen, nem sokkal kevesebben, mint az éppen nyitó zenekari számot játszó együttesre bent tombolni kezdők. Az energikus ritmusok fáradtabban érkeznek ki a széllel, de még így is van töltésük. Imbolyognak a fejek, verik a ritmust a csizmák. A múlt heti vámpírfogas kis srác már fenn ül a sarokoszlopon. Riadtan, sunyítva pislog jobbra-balra. Aztán villámgyorsan leereszkedik a kerítésen belülre, meglapul a bokrok között, majd szinte vízszintesre görnyedve előreoson. Előrelépek, megmarkolom a rács hideg, érdes vasát. Tehetetlen dühömben meg bizonyára a zene hatására — „Miért lett a te életed olyan más?", sodródik felém a dupla hangerővel énekelt refrén — jó alaposan megráznám, de az rezdülésnyire sem hajlik. 1978