Peremhelyzetek – szociográfiák - Budapesti Negyed 35-36. (2002. tavasz-nyár)

GÉCZI JÁNOS Vadnarancsok I. (1982)

Itt ebben az országban az emberek elvesztették a tudatosságukat. Nincs tiszta tudatuk, deformálva vannak. Az más dolog, hogy én hogyan képzelek el egy szupertársadalmat meg egy maximalista társadalmat. Olyan társadalmat képzelek én, ami szintén rossz, nem pedig jó. Mert ha az ember társadalomról beszél, az már csak rossz lehet, már maga a szó miatt, hogy tátsadalom. De olyan társadalmat képzelek el, ahol az emberek észrevehetik azt, hogy rosszul érzik magukat. Ha észreveszik, akkor elégedetlenek, ha elégedetlenek, akkor van változtatási lehetőség. Nem olyant, ahol minden szuper jól működik. Ilyen társadalom nem is jöhet létre, mivel a társadalom emberekből áll, és az embereknek ugyanúgy vannak rossz tulajdonságaik, mint jók, az emberek hitványak, önzőek, kishitűek s a többi. Az emberi társadalomnak szükségszerűen az ember tulajdonságait kell tartalmaznia, a társadalom nem lehet egy emberé. De az ember igényeit kielégítő társadalom, azt hiszem, létezhet. Ilyen társadalmaknak kell lenniük. Abban a társadalomban én sem fulladok meg. Azt is hiszem, hogy az embernek legfőbb igénye a boldogság, és ezt valamilyen produktív munkában találja meg. De emellett még az is fontos, hogy elégedetlen lehessen. És ne csupán joga legyen, hogy kimondhassa, hogy elégedetlen, hanem hogy elégedetlenségének visszhangja is legyen. A munka mellett ez az ember második legfontosabb igénye. Az emberi boldogságnak ez a két alapvető pillére. De sajnos, deformálták az embernek azt az érzékét, amivel elégedetlenkedni mer. Itt azért nem állnak ki az utcára az emberek, mert eszükbe se jut, hogy kiállhatnak elégedetlenkedni. Szerelmes vagyok Istenbe Magányos és társtalan gyerek voltam. Voltak barátaim. Az óvodára is leginkább úgy emlékszem, mint egy nyomasztó valamire, ahol társaságban kellett lenni. Anyám szerint ez az érzésem nem igaz, mert reggelenként feltartott fejjel indultam a saroktól az óvodába, vissza se néztem. Most úgy emlékszem, hogy egyaránt nyomasztó volt az óvodában vagy otthon lenni. Soha nem érdekeltek a gyerekek játékai. Eleinte azért nem, mert nem vontak be, később meg azért, mert amibe az embert nem vonják bele, az már többé nem fogja érdekelni. Eleinte izgalmas, aztán dacból unalmas. Nem szerettem a meséket, viszont szerettem mesélni. Nem nagyon olvastam meséket, de a szüleim mondtak tanmeséket. Gyerekkorom legerősebb élménye, hogy nem szívesen voltam gyerek. Tini sem szívesen voltam. Felnőtt sem vagyok szívesen.