Peremhelyzetek – szociográfiák - Budapesti Negyed 35-36. (2002. tavasz-nyár)

HARASZTI MIKLÓS Darabbér

senyzünka saját kontónkra, s néha megtudhatjuk, szerencsés lett-e az a brigád, amelybe tartozunk. A munkaverseny tehát nem sok vizet zavar, „nekik is kell játszani valamivel" — mondja valaki. Szinte megértéssel kezeli ezt a játékot, elismeri a vezetésnek azt az igényét, hogy az önzetlen erkölcsiség, az öntudat címkéjét ragaszthassa a létharcra. Egy kicsit a szerencsejáték hangulata is érződik: a kiértékelés előtti napok derűs találgatásokra adnak alkalmat. A tippek nem túlságosan eltérőek és többnyire beválnak, mert a brigádok feltűnő szabályossággal váltják egymást a verseny élén. A művezető viszont komolyan veszi a feladatát, „felelős döntésről" és „értékelési szempontokról" beszél. Szinte minden alkalommal elmondja, hogy eddig eléggé liberálisan kezelték a feltételeket, a jövőben bizony szigorúbbak lesznek az értékelések, a megbecsülést jobban ki kell érdemelni. A pénzjutalom, amit évente egyszer, karácsony körül, a „szocialista brigád" cím kiosztásánál adnak, nem túl magas (brigádnak két-háromszáz forint fejenként, egyéni jutalmazásnál az ötszázat is elérheti). Bármilyen kevés is, jól jön. Mindig vannak, akik mellőzöttnek érzik magukat, annak ellenére, hogy a művezető jó előre felhívta a figyelmet: nem áll rendelkezésére akkora összeg, hogy mindenki jutalmat kaphasson, aki „megérdemli". Egy jutalmazott érdekes gondolattal indokolta meg örömét, amikor az osztás utáni hétfőn a zuhanyozóban heccelni kezdték, vajon az asszony az egész összeget lekapcsolta-e, avagy jutott valami a gallér mögé is. Szerinte a munkaversenyt rendes pasik találták ki. Úgy látszik, van odafönn valaki, aki nem akarja, hogy a gyár mindenre rátegye a kezét, s azért hozatta be ezt a jutalmazást, hogy a dolgozó visszakapjon valamit a termelésből" — mondja. Nem akad vitapartnere. Közelebb járhat az igazsághoz az, aki az öltözőben a következőképpen magyarázza a reggeli újság egyik cikkét: „Figyeljétek meg, nem fogják békén hagyni ezt a brigádversenyt, teljesen át lesz alakítva. Nagyon forszírozzák, hogy a gazdasági vezetés foglalkozzon vele. A sógorom normás órabérben van a ... gyárban, ott már az van, hogy a száz százalékon túl a verseny alapján fizetnek, szóval csak a versennyel van meg a pénzük. A teljesítményszázalékot húzatják a versennyel. Ez lesz mindenhol, meglátjátok." A mi gyárunkban ez még a jövő titka, úgy látszik, a teljesítménybér egyelőre kielégítően gondoskodik a versenyről. Mindenesetre a verseny ilyen vagy olyan formában tartalma az életünknek. Követ otthon is, a rabjává tett bennünket. Erről árulkodik a többség fő érdeklődési köre, a futball, a versenysport is. (Csak néha jut szóhoz a gondolat, például a kedvenc sportolók „lazsálásával" kapcsolatban, hogy ezt az irányított, mesterséges versenyvi-