Peremhelyzetek – szociográfiák - Budapesti Negyed 35-36. (2002. tavasz-nyár)

CSALOG ZSOLT A vasember (1977)

kicsi helyére", így mondta: lefeküdtem, és akkor — „jöhetek az én kicsi helyemre?" — Jöhetek az én kicsi helyemre? — aszondja még az utolsó este is! Odafeküdt a vállamra, átöleltük egymást, úgy aludtunk! Reggel: hogy ő délután elmegy orvoshoz. Mer taknyos, náthás, fáj a feje — tényleg beteg volt. Jó, persze, menjél! Elment. Orvoshoz! Többet nem láttam. Csak a tárgyaláskor. Én aszittem, beleORÜLÖK! Hát eszem ÁGÁBA se volt, hogy otthagy! Még előtte egy hónappal, egy ilyen baráti összejövetelen — többen mesélték utána — valahogy szóba jött, és azt mondta: ő ki se bírná, ha én elhagynám őt, ő belePUSZTULNA! És akkor, egy hónap múlva... Utána én nem tudtam enni. Két hétig SEMMIT nem ettem, egy falatot se! Mer ha ettem egy falat kenyeret — én akartam volna! —, akkor kettőt kihánytam. Képtelen voltam — mer mindig együtt szoktunk enni! Egy pohár vizet nem tudtam meginni, már ki voltam száradva teljesen, olyan voltam, mint a gumi! Nyócvan kilóról lefogytam hatvankettőre, a lábam, mint a léc, csak a térdkalácsom maradt belőle! Tisztára meg voltam zavarodva. Ötször próbáltam öngyilkosságot, akkor ideggyógyászat, ideggondozó, minden — ajaj... Aztán nagy sokára írt, hogy el akar válni. Hát mit csináljak? Ha egyszer azt mondja: „El akarok válni!" Mondjam azt, hogy én nem válok? Hát attól már nem fog visszajönni, nem fog újra megszeretni engem! Hát persze, jó, váljunk el akkor. Hát, ha így látod jónak, akkor váljunk el. Mit mondjak? Elváltunk. Törvényesen elváltunk. Úgy szerettük egymást, mint két gyerek. Hát hogy lett ennek vége? Fogalmam sincs. Mer énbennem mai napig se lett vége! Ha előjön ez a dallam — pedig sokszor előjön, a rádióba is elég sűrűn játsszák —, hogy „várlak minden éjjel, várlak minden reggel, várlak mindenemmel" — én most is sírva fakadok. Mer így várom én most is! Két éve már! Hát egy héten hatszor álmodok vele! Várom. Pedig tudom, hogy nem fog már jönni. Az életbe nem fog jönni már! Hát ismerem! Mer büszke. Roppant büszke! Hát ezért is szerettem úgy! Tudom jól: ha kiBELEZIK, akkor se lehet rávenni, hogy visszajöjjön már! Ha egyszer ő elment! Mégis várom. A legnyomorultabb ember vagyok a világon! Most már lassan hárommilliárd ember él a Földön, hát nem sokat számít egy; kis porszem vagyok ennyi közt — de az én fájdalmam a legnagyobb! Mind közt a legnagyobb! A feleségem volt. Szeretőm volt. Barátom volt. Anyám, lányom volt, mindenem volt! Mindent elvesztettem vele. Már nem is feleségem. Elment orvoshoz. Két éve. Nincs. Elvesztettem a feleségemet. A barátomat. A szeretőmet. Az égvilágon mindent elvesztettem.