Krúdy és Pest - Budapesti Negyed 34. (2001. tél)

FRÁTER ZOLTÁN Szecessziós emberek

gyét", és kijelenti, hogy ezt becsüli is nála. Csak a sajtóra haragszik, mert egyszer a helyi Htradó-ban rosszat írtak róla, s mivel két napra bezárta a szerkesztőt, fegyelmit indítottak ellene. Végkövetkeztetése amolyan Mikszáth-féle okoskodásra hasonlít: „A vármegye, szegény, nem hibás, csak a rendszer." Az egész történet kimondatlanul is érzékelteti, hogy két külön világról, egymást nem értő nemzedékek tagjairól van szó. A beszélgetés során fényévnyire nő a fiatal utazó és a Mikszáthért rajongó öregúr közti távolság. (Az öreg hamarosan le is száll, mert megérkezik falujába. A vonat továbbrobog.) De nemcsak Krúdy számára volt érdektelen a beérkezett, „hivatalos" Mikszáth, hanem a népszerűsége csúcsán járó „élő klasszikus" számára sem ígért méltó és gyümölcsöző kihívást a több mint három évtizeddel fiatalabb, inkább kezdő újságírónak számító Krúdyval való ismeretség. Nemigen láthatott benne mást, mint törekvő fiatalembert, aki valamely divatos irányzat örve alatt igyekszik bejutni a literatúrába. Még 1904-ben, Az Újság szerkesztőségéről írva is enyhe malíciával jegyzi meg, hogy „minden irodalmi árnyalat képviselve van; vannak itt romantikusok, naturalisták, szecesszionisták, veristák, szimbolisták, ahogy egy pohárnyi tengervízben benne van embrióban állítólag a tenger minden szörnye, még a cápa is". Talán elképzelhető, hogy az alighanem csupán hírből, legfeljebb néhány sorából ismert, majd a kávéházi asztaltársaságban bemutatkozó Krúdyt is valamiféle embrionális írószörnynek, talán éppen „szecesszionistának" tarthatta. S a poétikai lényeget tekintve is: Krúdy nem Mikszáth útját folytatja, eltér a mikszáthi örökségtől, az anekdotikus szerkesztéstől. Éppen „mikszáthos korszakának" novellái mutatják ezt a leghívebben. A nyírségi táj csak díszlet ezekben a történetekben. Döntő többségükben ugyanis az emlékező nézőpontjából láttatja az elbeszélt történetet, kivált a szülőföldjétől messzire távolodott, a fővárosban megállapodott narrátor szemével láttat. Amit megjelenít a Nyírségből, Mikszáth nógrádi miliőjéhez képest azt is merőben másként választja ki. Nem A tót atyafiak és A jó palócok néprajzilag is érdekes, etnográfiai egzotikuma, babonás világa él tovább az úgynevezett „mikszáthos korszak" novelláiban, mert a modern látásmód, a szecesszió szemlélete alakítja az emlékek felidézését: bizarr életérzés, dekadens létfelfogás, perverziók felbukkanása figyelhető meg. /V „nyíri csend" különös hangulatait a szecesszió stíluseszközeivel festi: díszített, sőt túldíszített környezetrajz, apróságokkal zsúfolt képek, arany- és ezüstszínek ragyogása, részletek kinagyítása jellemzi az elbeszélő-emlékezőt. Nem okvetlenül a dzsentri haláltánca áll mindenek mögött, sokkal inkább a létezés felismert kilátástalansága, reménytelensége, afféle csehovi unalom és mozdulatlanság, ami a Nyírség világát jellemzi. A kisúri büszkeség a korszerűtlenné vált dzsentri hagyomány sivársága elől merül a mesébe, ábrándokba, dicső múltba. Kosztolányi 1907-ben Krúdy Hét szilvafa című könyve kapcsán kifejtette, hogy nem szereti az anekdotázó irodalmat, „mely zsíros magyarossággal teremtettézi körül igénytelen, lapos kedélyességeit. Krúdy Gyula azonban sohasem