Krúdy és Pest - Budapesti Negyed 34. (2001. tél)

FÁBRI ANNA „Mit lehet írni Pestről?"

egyik fellegvára, a tucatnyi szerkesztőségnek otthont adó Athenaeum-ház. De Budapest más tájékai is feltűnnek a regényben: a ferencvárosi Liliom utcában lakik Áldáska, a téli Népliget (itt találkozik utoljára Józsiás és a később öngyilkosságba menekülő Leonóra), a terézvárosi Nagymező utca, a Svábhegy elhagyatott vidéke, valamint a téli Margitsziget és Duna-part Józsiás és Zsófia szenvedélyes csókokkal kezdődő, de fagyos véget érő szerelmi kirándulásainak színhelyei. Akárcsak Józsiás, az ifjú Krúdy is a Gyöngytyúk utcában lakott, a Krúdy Gyula láfogafásai-nuk tanúsága szerint a Vadász és Versenylap szerkesztősége feletti emeleti szobácskában, ahonnan módja volt szemügyre venni a lap fogadó irodája előtt ácsorgó kopott szerencsevadászokat (a biztos tippet remélve várakozók népes csoportját), valamint a lóversenysport szakértőit és gavallérjait is. (A vörös szekfűs sárosi dendi, Péchy Andor mellett talán itt és ekkor figyelt fel először a különc lófuttatóra, a dúsgazdag szerencselovagra, Szemere Miklósra, akinek regényesített alakmását, Alvinczi Eduárdot oly sokszor szerepeiretette később műveiben.)

23 A 19. század utolsó éveiben, józsefvárosi lakosként tapasztalta meg a városrészek elkülönülő életét, mentalitását, s ezeket a tapasztalatot utóbb számos művében rögzítette. Azt, hogy külön kasztot alkotnak a józsefvárosiak (ők nem is egyet), a belvárosiak, a városszéli negyedek lakói, az Andrássy út belső és külső szakaszán lakók, 23 A vörös postakocsi (1913), Őszi utazások a vörös postakocsin (1917), Velszi herceg (1920), Nagy kópé (1921 ), Valakit elvisz az ördög (1928), A kékszalag hőse (1930). a budaiak és az óbudaiak. Egy-egy városrész lakóinak jól azonosítható — más negyedek polgárairól elkülönülő — habitusuk van: mozgásuk, gesztusaik és szokásaik meszsziről elárulják őket. A Józsefváros — amely a megfigyelő számára eszményi helynek bizonyult — önmagában is három elkülönülő részre tagolódott. Krúdynak mindháromról sok mondanivalója volt. A Belső-Józsefvárost ismerős, kisvárosias hangulat lengre át: „néhány lépésnyire a Kerepesi úttól olyan volt, mintha egy másik világ kezdődne itt. Az emeletes házakat felváltják a méla földszintes házak, a Kerepesi út szűk, minden talpalatnyi helyen beépített udvarait a tágas, kertes udvarok, ahol kuglipályák, rehén- és lóistállók, kocsiszínek húzódnak, tavaszkor orgona virágzik, ősszel falevelek hulldogálnak. Minden ablakon kézimunkafüggöny van, és ablakban virágos cserép. A házak lakói egyszerű polgárok, akik esténként a környékbeli kiskocsmákat látogatják — van kiskocsmából bőven, akár a Májlandi Veteránhoz címezve, akár a tulajdonosról elnevezve, míg az asszonyok, leányok esténként sétáikban elbátorkodnak a Kerepesi útig, a saroknál pillantást vetnek a nagyvilágba, a régi Nemzeti Színházba igyekvő fogatokra, a zengő kávéházakra és a kivilágított boltokra, aztán visszatérnek a Józsefvárosba, mint akik már amúgy is láttak mindent a nagyvilágból."

24 Ezzel szemben a Nemzeti Múzeum és a régi Országház környékén kiépült mágnásrezervátum palotái „oly ünnepélyesek, mint egy album útikézi Krúdy Gyula: Petőfi Zoltán Pesten. In: Krúdy Gyula: A szobrok megmozdulnok. írások az irodalomról. Bp., 1974.26-36. old. S. a. r.: Kozocsa Sándor.