Krúdy és Pest - Budapesti Negyed 34. (2001. tél)

MÁRAI SÁNDOR Krúdy

kintő arckifejezéssel lépnek elénk, mintha máshová figyelnének. Lagziról beszélnek, ételekről, ünnepekről, a hétköznapok feladatairól, de tekintetük olyan, mintha szívükben eljegyezték volna magukat egy emlékkel, melynek varázsától nem tudnak többé szabadulni. Krúdy minden regényhőse titkot őriz szívében. Nem ismerek írót, aki olyan csalhatatlan biztonsággal érzékelte volna a valóságot, mint ő, s ugyanakkor olyan öntudatosan megtagadta volna a valóság törvényeinek érvényét az élet mélyebb térfogata, az emlék, a vágy és a képzelet birodalma fölött. Hősei állandóan úton vannak két életcél, két város, néha csak két vendéglő vagy fogadó között. Ez a kóborlási hajlam életük és regényességük egyetlen, igaz tartalma. Két világ között vonulnak, s szívesen bámulják rokonhajlamú égi társaik, a vadludak vándorútját az őszi égen. Két emlék között vándorolnak, postakocsin, gyalog vag)' az álmok ködfogatán. Borízű hangon kérnek az út menti fogadóban vörös bort és fejsajtot a csaplárosnétól, de zsebükben és szívükben elérhetetlen úticélok titkos menetrendjét őrizgetik. Dörmögve bandukolnak az élet és a halál két partja között, oly magányosan, oly messzire néző pillantással, ahogy csak a jellemes emberek tudnak egy emlék után nézni. A valóságot kevesen rögzítették úgy, mint ő, de senki nem oldotta fel olyan tudatosan mélyebb, zenei értelemben, mint ez a költő, kinek látomásai a magyar sors, a magyar élet és létezés legnemesebb tájait és alakjait mutatták meg. Alost megszólal, és csend lesz szava nyomán. Az élet zsivaja elhal. Valahol magyarul beszélnek, egy nő halkan mond valamit, egy utcát látunk, a tücskök zenéjét halljuk. Egy férfi felel, s megkezdődött a varázslat. Üljünk csendesen, figyeljünk. Krúdy posztumusz, újonnan kiadott könyvét olvasom, Szindbád megtérésé-t. Hasalva olvasom, csillogó szemmel, mint kamaszkoromban Jókait. A halottak mostanában sokat és jól írnak. Divatos szerzőnk Kosztolányi. De Tolsztojt is kapkodják. Krúdynak még nincs itt az ideje. Inkább csak az ínyencek olvassák. Az olvasók nagy többsége még nem fedezte fel ezt a kincsesbányát, nem ismeri e nagy-nagy művészt, ezt a csodálatos bőségű, gazdagságú és nemességű magyar írót, akihez fogható a világirodalomban is kevés akad csak. Vannak nagyobb lélegzetű írók, hősiesebbek — bár egyre inkább hiszem, hogy az irodalmi hősiesség nem a mondanivaló heroizmusán, hanem a megmunkálás minőségén múlik—, vannak műveltebbek. De gazdagabb egy sincsen.