Krúdy és Pest - Budapesti Negyed 34. (2001. tél)
FRIED ISTVÁN Ki csinálja a regényeket?
ismeretlen házba. így élt Szindbád regényeiben." A leírásban nincsen sem pontos idő-, sem pontos térmegjelölés, ezt indokolja, hogy a viszonylag rövidebb szövegegységben két ízben is hangsúlyos szerephez jut a regény, a két előfordulás kölcsönösen utal egymásra, mint ahogy a fogadók régisége és a szolgálóasszonyok öregsége szintén az időből való kilépést segíti. 4 De a tájak jelzőtlensége, a szűken mért információ a fogadókról, az udvarokról meg a házakról is inkább az imaginárius tér képzetét keltheti. A passzus záró mondatának modalitása nem kevésbé adhat alkalmat találgatásokra. Az az egyetlen bizonyosság, hogy a bekezdés a végére ér, ám a gondolatsor nem zárul le, az itt nem idézett mondat három pontja inkább abbahagyást sugall; a szevillai asszony a következő bekezdésben belép Szindbád történeteibe. Ezzel kimozdítja Szindbádot regényes helyzetéből, és a maga pozíciójának részesévé teszi. A második fejezetben a regényesség mindenekelőtt szövegközi utalással artikulálódik, az „elképzelés" meg az „illúzió" legfeljebb pillanatokra villanhat föl: „így dörmögött Szindbád a bundagallér mögött, mert az ismeretlen nő szépsége, bája, gyöngédsége (amelyet Szindbád már magában barackvirágszínűnek látott) határozottan fölizgatta." Ebben a mondatban elsősorban az „ismeretlen" köszön ránk ismerősként, a korábbi vágykivetődés eleme ezúttal konkretizálódik, ám a zárójeles mondat mintha a 4 „S mert az elbeszélés-folyamatban az idő nem rögzíthető, mert az órák nem létező időt mutatnak — a múlt és a jelen rendszerint észrevétlenül siklanak egymásba." In: Kozma Dezső: Krúdy Gyula postakocsiján. Kolozsvár-Napoca, 1981.90. old. regényességet idézné föl. Hogy aztán a következő rész irodalomba és emlékezetbe ágyazottsága visszahozza az irodalom révén megteremtődő világ gondolatiságát. Igaz, ennek a gondolati körnek elemei a fejezet első bekezdésében már körvonalazódnak. Szindbád „csodahajós"-ként értelmeződik, „az ismeretlen ház felé ballag", mintha megismételné, amit eddig csak álmaiban hajtott végre; az időt elhagyva a mesei időszámításba lép át: „Éppen háromszáz esztendeig kellett várnom erre az órára". A megnevezett és legfeljebb elképzelhető idő egyetlen mondatba fogása mintha megint a századfordulós mese-befogadásra emlékeztetne. 5 Aztán a hivatkozott második bekezdés asszociációs sora részint kimondja (vagy elgondoltatja) a passzus lehetséges, inkább fiktív, mint valós forrásvidékét, egyben átértelmezi a Szindbádtörténeteket, majd újra az elképzelés meg az illúzió vizeire evez. A forrásvidék mesei vonásai mellé rendelődnek a Krúdy-novellák tárgyi tényezői, mindezeket kerekítik ki ábrándozásai, amelyek viszont eltérítik a konkrét szituációtól. Az olvasó ismereteire hivatkozás erősíti az elbeszélés (irodalmi) múltba törekvését, a folytatás azonban mintha a mesei visszavonása lenne, korántsem egy realista történetmondás javára; feltehetőleg annak érdekében, hogy e mesei szintén többfelől legyen látható. „A csodahajós — hiszen ismerjük — végigkalandozott ezeregy éjszakát; utazott aranyozott gálya bíbor vitorlái alatt, de s Krúdy és Proust időfelfogásának regényi realizációjáról máig tanulságosan lásd: Baránszky-Jób László: Szempontok a Krúdy-jelenség megközelítéséhez. In: Baránszky-Jób László: Élmény és gondolat. Bp., 1987.359-383. old.
