Krúdy és Pest - Budapesti Negyed 34. (2001. tél)

FRIED ISTVÁN Ki csinálja a regényeket?

fokozatos feltárulása a csalások, csalatások, képmutatások és álcázások egymásba gabalyodó egyvelegével szolgál (még a névadás játékosságával is: Pankotai Pál—Pálhúzi); Szindbád már akkor megvonja a szevillai asszony elbeszélésének mérlegét, amikor a megtudható történéseknek csak töredékét ismeri meg. Az „előadott dolgok rendkívülisége..." miart csodálkozik, s ez mindenképpen már az ő gondolatiságának hangsúlyos helyzetbe jutására vall; egybeolvasva azonban az előadottakkal, a rendkívüliségnek feltétlenül pozitív értéktartalma iránt kétség merülhet föl. Hiszen az asszony gyermeke elrablásának körülményeiben szinte egyenlőképpen jelentős szerephez juthat a jól kitervelt akció, az asszony báli időzése meg az, hogy „a német nevelőnő a házmesternél farsangi fánkot eszik..." Ám Szindbád vágykivetődése nem ad lehetőséget arra, hogy a „felszíni" jelentésekkel számoljon, az események látszatvolta számára mélyebb értelemmel telítődik meg, mivel nem véli másnak, mint a különféle, nem regényes helyzetekben elgondolt, ekképpen (még) megvalósítatlan események bekövetkeztének. Hogy e vágykivetődés mennyire lesz uralkodóvá, a következő, már részben idézett és értelmezett mondat tanúsíthatja, így a „valóság"-nak „álom"-ba fordulása mellett érvel: „A fantáziabeli vitorlás, amelyen annyi nagy vizet és szép kikötőt behajózott idáig, mindig csak arra vette útját, amerre Szindbád keze a kormányrudat fordította." Az erős metaforizálás, a lehetséges előszövegek ideérthetősége igen rétegzetté, ennek következtében többfelől olvashatóvá teszi mind a mondatot, mind a passzust. A szó szerinti jelentés az álom-álmodozás századfordulós, mesébe hajló változatai felé terelhet. Az irodalom allegorizálódása ellenben a hagyományos életút-értelmezéstől az irodalmi mű megalkotásának folyamatához irányít. így Szindbád később kitetsző író-volta előlegeződik itt, hogy a regény folyamán ez a fajta „irodalmiság" a legkülönfélébb szövegösszefüggésben bukkanjon föl. E passzus további (szintén részben hivatkozott) mondatai függetlenedni látszanak a regényes helyzetbe kerülésre ráismeréstől, és sokkal inkább a fantáziabeli vitorlás útját kísérik, mint a szevillai asszony által előadott történésekre kívánkozó válasz formálódását. Apró mozaikkockák kerülnek egymás mellé, időben és térben messzi távolok rétegződnek egymásra, irodalom (tudniillik angol regény) meg elképzelés szülte „valóság"-darab, mely képpé alakul, válik a vágykivetődés tartalmává, s míg az irodalomból nyert információk feltételes módja a megidéződést hangsúlyozza, a referenciák a Krúdy-novellisztika mozaikjait másolják össze. Ennek csattanója az irodalom (a regény) létmódját elbizonytalanító, így az olvasóra hagyatkozó, ám őt sem bizonyossággal kecsegtető kijelentés: „Nőkhöz és férfiakhoz utazott, akiket szeretett; tájakon szállott végig, ahol a régi fogadók mintha egytől egyig a Györgyhöz volnának címezve, mint az angol regényekben, és a hófödte mezőn még a nyulak és rókák nyomai is jól ismertek voltak Szindbád úr előtt. Az ablakok, amelyek előtt elsétálgatott, már régen kinyíltak, midőn halkan megkopogtatta őket, és az öreg szolgálóasszony köténye alá rejtett lámpással kísérte be az ismeretlen udvarokon végig,