Művészet a városban - Budapesti Negyed 32-33. (2001. nyár-ősz)

MŰVÉSZEK ÉS POLGÁROK: TÁMOGATOTTAK ÉS TÁMOGATÓK - MRAVIK LÁSZLÓ Budapest műgyűjteményei a két világháború között

rajzi emlékek, Magyarország és a nagyvilág produktumai egyaránt, gyakori lett Budapesten, jóllehet a többi nagypolgári gyűjtemény mérete természetesen kisebb volt. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lett volna anyagukban számos remekmű. Néhányat feltétlenül érdemes kiemelni közülük. Chorin Ferenc francia romantikusokat és nagybányaiakat, valamint erdélyi ötvösműveket

16

, Baumgarten Nándor európai ezüstöket, spanyol szobrokat, impresszionista képeket (s tulajdonképpen mindent), Fellner Henrik Courbet- és Munkácsy-műveket, báró Harkányi Frigyes és Sándor tizenkilencedik századi magyar és európai festményeket kedvelt elsősorban. Más nagypolgári gyűjtők speciálisabb profilt alakítottak ki. A Kornfeld-család például elsősorban a német és francia gótikus szobrok és a Kelet-Ázsiában kialakult nagyplasztika, valamint az ősnyomtatványok iránt táplált szeretetével tűnt ki

17

. A nagypolgári gyűjtemények száma az imént említetteknél természetesen sokkal nagyobb volt. Igen sok akadt, amelynek tulajdonosa nem lelkesedett a nyilvánosságért; a családi iratok pedig gyakran eltűntek a második világháború alatt, így az adatok hiánya miatt megalapozott méltatás egyelőre nem képzelhető el. Középpolgárság A két háború közti időszak módos, igen művelt, nyugati orientációjú magyar kö16 Mravik L, i. m, 168-169. old. zéppolgársága — orvosok, ügyvédek, mérnökök, a gyárak és bankok vezető alkalmazottai, laptulajdonosok, sikeres kiadók, gazdag, de nem multimilliomos vállalkozók és mások —jelentette azt a viszonylag széles réteget, amely a műgyűjtés e kései fénykorát igazán sikeressé tette. Több gyűjtemény akadt, amely rangját, értékét tekintve megközelítette a leghatalmasabb nagypolgáti tulajdonban lévőket; e mögött az a sajátság áll, hogy míg a nagypolgárság szabadon használható jövedelmének csak töredékét, addig a műbarát középpolgárság jövedelmének zömét fordította műtárgyakra. Ilyen gyűjtő volt például Perimutter Alfréd jogász, Glück Frigyes, a magyar vendéglátás egyik vezető alakja, Faragó Ödön belsőépítész, Csetényi József lapkiadó és közgazdász, Bedő Rudolf festékgyáros, Delmár Emil építőanyag-vállalkozó, vag)' Majovszky Pál egykori kisbirtokos és minisztériumi osztálytanácsos és még sokan mások. Többen nagy anyagi, vagy már eleve tárgyakat is tartalmazó örökségüket használták a műgyűjtés alapjául, mint például Lederer Sándor, Strasser-Feldau Zelma és Bíró Henrik — ők persze adott esetben maguk is rendelkeztek saját, komolyjövedelemmel. Ám ez csak az élvonal, a reprezentatív kisebbség, amelynek ámulatra méltó eredményei mellett mindenképpen igen fontos az, hogy 1920 és 1945 között mintegy 2000 hasonló fővárosi gyűjteményről tudunk, s ezek mintegy negyede igen jól rekonstruálható. Gazdagságuk ma már meglepőnek tűnik, s ez arra mutat, i? Mravik L, i.m., 353-361. old.