Művészet a városban - Budapesti Negyed 32-33. (2001. nyár-ősz)

MŰVÉSZETI KÖZPONTOK, MŰVÉSZNEGYEDEK - KOVÁCS ÁGNES Kiállítási boom és műtárgytúltermelés Münchenben

lopcsarnokok, az ókort visszaálmodó emlékművek és barokk templomok, a szökőkutak, paloták és parkok fölé, s a főváros széles és derűs, sok zölddel szegélyezett, arányos távlatai június első szép napjának napsugárködében derengtek... A művészet virágzik, a művészet uralmon van, a művészet mosolyogva nyújtja a város fölé rózsafonatos jogarát. Mindenki megbecsüli és hozzájárul fejlesztéséhez, mindenki buzgó és odaadó propagandát lejt ki érdekében, mindenki szívvel-lélekkel áldoz a vonal, a dísz, a forma, az érzékek, a szépség hitvallásának." Majd a rá jellemző csipkelődő iróniával leírja azt a mulatságosan „dilettáns" lelkesedést, amellyel München város lakói " ÎÏ 3 szinte „szomjazzák a művészetet . Nem mindenki volt azonban olyan szeretetteljesen elnéző, mint Thomas Mann. Voltak, akik a művészeti élet konzervatív szellemiségéről panaszkodtak, „amelyből hiányzik az élet, a friss levegő", s arról a Münchenről beszéltek, ahol a művészetet „gyárilag termelik", és ahol inkább lehet művészetpolitikáról, mint valódi művészeti életről beszélni. 1901 áprilisában azután, a Berliner Tag mellékletében megjelent Hans Rosenhagen híres cikke, amely Berlint tette az első helyre, és Münchennek mint művészeti városnak a hanyatlását jelentette be, elindítva ezzel egy olyan végeláthatatlan vitát a két város vezető szerepét illetően, amelynek valójában még ma sincs vége.'

1 Az elégedetlen művészek, mint például a két „Französling" impresszionista, Max Liebermann és Lovis Corinth, „meg3 Thomas Mann: Gladius Dei. In.: Jlwmos Monn művei 2. Magyar Helikon. 215. old. Fordította: Lányi Viktor. <i Winfried Leypoldí: Münchens Niedergang ois Kuntsfadt. Inaugural — Dissertation an der Ludwig-Maximilans-Universitt zu elégelve a sok egyforma színt", elfutottak Berlinbe; a Müncheni Akadémiával elégedetlen fiatalok — főleg a külföldiek — közül pedig sokan Párizsba mentek, hogy ott őrizzék tovább „a művészet szent lángját". A többség azonban továbbra is Münchenben maradt. Egy részük azért, mert új művészi elképzeléseiket itt tudták megvalósítani; példa erre Franz Marc, Vaszilij Kandinszkij, Gabriele Münter, Alekszej Javlenszkij, Alfred Kubin vagy Paul Klee. „Az 1906 és 1914 közötti időszak nagyon jelentős volt München szempontjából — írja Felix Klee —, forradalmi módon fejlődött benne a zene, a költészet és mindenekelőtt a képzőművészet. Furcsa keverék volt mindez együtt: a bajoros provincializmus, baksör és nyárspolgáriság mellett az eleinte rejtetten jelentkező avantgárdé. Ha átlapozzuk a Franz Marc és Vaszilij Kandinszkij által szerkesztett Der Blaue keiter-t, mely a Piper Verlagnál jelent meg Münchenben 1912-ben, bámulatba ejt és feltétlenül megragad ennek a szellemnek a nagysága."

5 A művészek nagyobb részének Münchenben maradását azonban prózaibb okok indokolták: a biztos és bejáratott müncheni műpiac, ahol a „művészproletáriátus" könnyebben értékesíthette munkáit, mint más városokban. „Mert — én bár lélekkel csüggök a gyönyörű Magyarországon — de kénytelen voltam más hazával felcserélni azt, egy olyannal, hol itthon vagyok, egy olyannal, hol a szellemi munkás lia nem is milliomos, de rovására nem gazdagszanak München. München, 198/. 5 Felix Klee: Paul Klee élete és munkássága, hátrahagyott feljegyzések és kiadatlan levelek alapjón. Bp., Corvina Kiadó, 1975.45. old.