Művészet a városban - Budapesti Negyed 32-33. (2001. nyár-ősz)

MŰVÉSZEK ÉS POLGÁROK: TÁMOGATOTTAK ÉS TÁMOGATÓK - SZVOBODA DOMÁNSZKY GABRIELLA A Pesti Műegylet története

A második kiállítás 1852 tavaszán a Nemzeti Múzeumban kapott helyet. I. Ferenc József első magyarországi propaganda-utazásának programjában rég kialakult szokásként szerepelt a Nemzeti Múzeum megtekintése is. A Pesti Műegylet vezetése ekkorra időzítette a megnyitót, ahol a császár így — a protokolltól eltérve — megjelent (fő művészeti programja a Hentzi-emlék felavatása volt). Gondolhatnánk, hogy a legfelsőbb figyelem ekkor a magyar művészet felé fordult, ám erről szó sincs, holott a tárlat szenzációja a Barabás által készített életnagyságú uralkodói képmás. Végül ebben az évben megszületik az első magyar uralkodói műlap Weber Henrik Mátyás bevonulása Budára című,. 1846-ban készült vázlatáról.. Ebben az évben jelent meg az. uralkodói nyíltparanccsal kibocsátott egyleti törvény, amelynek értelmében az egyletek működését a Birodalomban minisztériumi vagy helytartósági engedélyhez kötötték. 1853 márciusában érkezett meg az a rendelet, amellyel %L állandó műkiállítások rendezése engedélyt nyert. Májusban meg is kezdődött ezek sorozata a Felduna-soron, a Diana-fürdő termeiben, a kiállítások végleges otthonában. Nagy esemény, hogy az év végén megjelenő műlap ismét magyar mű, Kovács Mihály: Árpád emeltetése című festményéről, és ezzel megkezdődött az egyesület működésének legsikeresebb korszaka. A fellendülés oka szövevényes, de két indíték bizonyosnak látszik. Egyrészt a tárlatok az egyes képek metaforikus értelmezhetősége folytán a csendes, de „látványos" politikai ellenállás helyei lettek, mástészt a szállítások zökkenőmentessé válásával dominálni kezdtek a Birodalmon kívüli kiállítók. A közönségnek ez tetszik, és még az sem baj, hogy a berlini, müncheni, antwerpeni képek középszerűek, ámde drágák. A folyamatos kiállítások első éveiben a havonta cserélődő tárlatokon a műszám általában ötven körül mozgott, de volt hogy elérte a 85 darabot is. Az évad húsvéttól húsvétig tartott, és szokássá vált az egész éven át megvett műveket húsvéthétfőn, a sorsolás előtt együtt kiállítani. Ezek darabszáma 1856-ig 300, majd 200, végül a hatvanas évek közepére 100 darabra apadt. Művészkörökben ezután a negyvenes évek közepe óta nem tapasztalt újabb hazatelepülési hullám figyelhető meg. Alakulóban a Műegylet állandó gárdája, a festők munkássága a tárlatokra épül. Az újonnan jelentkezők Újházy Ferenc (1827-1921), Komlóssy Ferenc (1817-1892), Adler Mór (1826-1902), később Muraközy János (1824-1892), Latkóczy Lajos (1821-1875), Ligeti Antal (1823-1890), Kiette (Keleti) Gusztáv (1834-1902), Csathó Ferenc (1832-1885), Jakobcy Károly (1825-1891), a Markó-fivérek és az egészen kezdők: Jankó János (1833-1896), Szemlér Mihály (1833-1904), Marastoni József (18341895) és Telepy Károly (1828-1906). Felbukkannak az első Rabi-tanítványok: Than Móric (1828-1899), Lötz Károly (18331904), Grimm Rudolf (Rezső) (18321885), Szale István (1818-1863) stb., és megjelenik maga a mester, Kari Rahl (1812-1865) is, Lantvera nő című ideálképével. Rahl filozófiája, eklektikája az ötvenes években elementáris hatású. Az esztétikai modernitás megtestesítője; a sima modorú mesterek közt megjelenő „brutá-