Művészet a városban - Budapesti Negyed 32-33. (2001. nyár-ősz)

MŰVÉSZEK ÉS POLGÁROK: TÁMOGATOTTAK ÉS TÁMOGATÓK - SZVOBODA DOMÁNSZKY GABRIELLA A Pesti Műegylet története

kat melegen tartott lokális színekkel, világos, áttekinthető szerkezettel festették. Minden bizonnyal létezett valamiféle „műegylet-stílus", abszolút engedménnyel a kommersznek, ami azért nem zárja ki a magas színvonalat. A mennyiségi arányok tehát nem a kor által elfogadott műfaji rangsor, hanem kizárólag a kispénzű piac lehetőségei szerint alakultak. Az első bemutatót követő kritikák még csak egyszerű ismertetők, de mivel a pesti közönség teljesen tájékozatlan volt, ezek is nagyon hasznosnak bizonyultak. Már a kezdetektől kirajzolódik egy markáns irányzat, amelynek fő képviselője az ekkor 20 éves Vahot Imre, aki elszántan tiltakozott a tárlatok nemzetközisége ellen. E gesztus teljesen logikátlan tőle, hisz később ő maga írja le, hogy a hazai gárdától nem is telne ki egy kiállítás. Vahot véleménye különös súlyt kap, amikor rokona, Kossuth Lajos a Pesti Hírlap művészeti rovatvezetőjévé teszi. Cikkei néha kissé Kossuth stílusának paródiájaként hatnak: „Korunk a haladás kora... haladni pedig egyletek nélkül nem lehet!... Művészet nélkül nincs haza, mert nincs élet, nincs magasztosság, nincs dicsőség!" A Honművész kritikusa (Parlagi) az első tárlat után leszögezi a nyilvánvaló tényt, hogy nem létezik magyar iskola, és ezzel hosszantartó elmélkedések alapját veti meg. A szövegeket olvasva érezni, hog)' a műítészek milyen nehezen birkóznak meg a nem kellően hajlékony nyelvvel, az alapvető esztétikai fogalmak tisztázatlanságával. A legnagyobb egyéniség a gárdában az ugyancsak ifjú Henszlmann Imre. 0 egy romatikus elképzelést is megfogalmazott az ideális nemzeti egyletről. „Édes Hazámfiai! ne reméljünk magunk, s erszényünknek hasznot, de reméljük inkább a hon virágzását, és dicsőítését, melly főképp a művészet útján elérhető" — írta. Szerencsére e fennkölt eszméket nem fogadták meg, mert ahogy Barabás, a modern gondolkodású üzletember írja: „Biztosabb az önérdek alapja, mint a hazafiságé, és sokkal több szájban van meg a hazafiság, mint szívben!" A kritikákban, a kor eszméinek megfelelően — és a tárgyban való járatlanság folytán — nem esztétikai, inkább az aktuális politikai kategóriák alkalmazása a gyakori. Legfőbb érték, ha a kép „nemzeti", ám Henszlmann felismeri: „...kortársainknem látszanak mindig tudni, milyen tulajdonképpen az a nemzeti felfogás..." Szerinte ez a honi tárgyaknak magyar színezettel és lélekkel való előadása, sajátos stílusban. A magyar iskola is olyan legyen, mint a régi olasz, német vagy a francia, mert az ezekhez tartozó műveken első látásra felismerni a hovatartozást. Az első kiállítás látogatóinak száma 8976 fő volt, ami a két város kb. százezres lélekszámához képest nem lebecsülendő. A Bizottmány 35 képet vásárolt meg és sorsolt ki (ezen belül 5 magyart), 4000 ft. értékben. Vagyis a Műegylet egy csapásra megteremtette a pesti művészeti életet, egy sor fiatal tehetséget indított útnak; létrejötte nagyszerű nyitánya volt a későbbi kibontakozásnak. Az 1841-es tárlat után úgy tűnik, a pesti kiállítás már nem egyszeri szenzáció, hanem újabb európai képpiac született! Az első év spontaneitása és lelkesültsége után nagy feladat a folyamatos egyleti élet kialakítása. Rögzülnek a formalitások, amelyek