Művészet a városban - Budapesti Negyed 32-33. (2001. nyár-ősz)
SZÍVÓS ERIKA ELŐSZÓ
Előszó A képzőművészet és a városok közös története régi időkre nyúlik vissza. Az, hogy melyik korszakban melyik metropolisz ragyog a Művészet Fővárosának szerepében, változhat, de titokban minden modern nagyváros erre a szerepre vágyik. Ha többre nem, hát arra, hogy saját régiójának vagy országának művészeti fővárosa legyen. A művészet magától értetődő módon telepszik meg a nagyvárosokban, hiszen leginkább itt összpontosul mindaz, ami számára az éltető közeget jelenti. De hát — vetheti közbe az olvasó — mi a helyzet a világtól elvonult művészekkel? Az eldugott kisvárosokban létrejött művésztelepekkel, a napraforgótábla szélén vagy a tóparton magányosan dolgozó festőkkel? Azokkal, akik Tahitin, a Szentföldön vagy a nevadai sivatagban találták meg életük nagy témáit? Az okvetetlenkedő olvasónak igaza van, amennyiben az alkotás éltető közegére gondol. Am az alkotás a mű történetének csupán a kezdete. A művészetet nemcsak művelik. Árulják, vásárolják, gyűjtik, írnak róla; dicsérik, szidják, legyintenek rá, belakják; támogatják, üldözik, lopják, rombolják; filozófiává, életvitellé, világnézetté avatják és puszta üzletté alacsonyítják — olykor akár egyidejűleg is. Ahhoz, hogy a mű útjára induljon, sok mindenre van szükség: megrendelőre, mecénásra, műkereskedőre, vevőre, kritikusra, urambocsá kultúrpolitikusra és persze közönségre. Szükség van azután helyszínekre és intézményekre: múzeumokra, galériákra, sajtóra, egyesületekre, kávéházakra, klubokra, műtermekre, művésznegyedekre. Mindez együtt, megfelelő mennyiségben csak a nagyvárosban lelhető fel. Művészet és város szimbiózisban élnek egymással. A nagy köz- és magángyűjtemények, művészeti események emelik a város fényét, az odalátogatók révén befolyt bevételek jelentőségéről nem is szólva. Ezért cserébe a város vezetése is szívén viseli a művészet és a művészek ügyét, és megbízóként, építtetőként, művésztelep-alapítóként vagy mecénásként igyekszik hasznukra válni. A művészek jellegzetes, olykor bizarr alakjai a város életének. Vannak korszakok, amikor kultuszfigurákká válnak, akiknek közelébe kerülni különös dicsőség; házaikról, kávéházi asztalaikról tárcákat írnak a lapokban, a róluk keringő anekdoták és pletykák pedig a városi folklórt gazdagítják. Kiállításaik akár zajos botrányok, akár csendes megmérettetések, akár a benn-
