Művészet a városban - Budapesti Negyed 32-33. (2001. nyár-ősz)
MŰVÉSZETI KÖZPONTOK, MŰVÉSZNEGYEDEK - HADIK ANDRÁS Műteremlakások, műtermes villák, művésztelepek Budapesten
rint a külsőben is megjelenik a lakás és a műterem elkülönülése, ugyanakkor a főhomlokzat, a vesztibül és főlépcsőház tervezett gazdag szobrászati díszei a reprezentativitást hangsúlyozzák. A fotóból nem vehető ki, hogy elkészültek-e a főhomlokzat középrizalitja fölé tervezett szobrászati alkotások, de a főhomlokzat két sarkára berajzolt szobrok bizonyosan nem. A főhomlokzat a kolozsvári Unitárius Levéltárban található akvarellek 5 tanúsága szerint egyszerűsödött: az ikerablakok helyére a földszinten egy-egy egyenes záródású, az emeleten pedig egv-egy félköríves ablak került, és a műteremablakok Hansenre emiékeztető osztásai is elmaradtak. Sajnos, enteriőrökről készült fotókról nincs tudomásunk. Fadrusz a nagy műteremben készítette el például a kolozsvári Mátyás-szobrot, amelyet 1902-ben fejezett be. A művész 1903. október 26-án elhunyt, az özvegynek pedig el kellett adnia az ingatlant. Szintén a kilencvenes években épülhetett Róna József szobrászművész (1861-1939) mutermes villája (2 műteremmel). Fzt az utóbbi időben helyreállították, de a lakásbelső átalakítást szenvedett. Sajnos nincs adatunk az építés idejéről és a tervező személyéről, pedig cz a neobarokk épület (Szabó József u. 12.) is a műfaj eklatáns példája. Ez ügyben további kutatásokra van szükség. Több adat és terv áll rendelkezésünkre az európai királyi udvarok, az arisztokrácia és a nagypolgárság nemzetközi hírű, ünnepelt portréfestőjének, László (Laub) Fülöpnek (1869-1937) a mai Zichy Géza utcában (10-es szám, eredetileg Pálma u.) 5 Gutinann Szabolcs nagyszebeni kollégának köszönöm a reprodukciókat. felépült villájáról. László Fülöp mesébe illő karrierjéről és a házról Buza Péter Pest-budai történetek című könyvében olvashatunk 6 . A mosónő fiát Strclisky Lipót prosperáló fotográfus karolta fel, és támogatta budapesti, majd müncheni tanulmányaiban. A bajor fővárosban ismerkedett meg a sörgyáros Guinness leányával, Lucy Madeleinenel, akivel összeházasodott. A busás hozomány tette lehetővé a négy műtermet magában foglaló, középkort idéző válla megépítését, amelyet Gyalus László (1865-1941) műépítész tervezett. Gyalus 1887-től Schulek Frigyes mellett részt vett a Mátyás templom restaurálási-tervezési munkáiban; hasonlójellegű munkái közül megemlítendő a jáki templom, a pozsonyi ferencesek és a klarisszák templomainak restaurálása. 1899-től a Műemlékek Országos Bizottságának titkára is volt. Ez a műemlékes irányultság jelenik meg László Fülöp villájánál is. Meghökkentő látvány tárul elénk a ház megpillantásakor: gótizáló, különböző méretű ablakok, tornyok, festői, lovagvárat imitáló épület. Különösen bonyolultak a szintek közötti kapcsolatok, eltolások. Feltételezésünk szerint a földszinten volt a festőművész lakása és a épület bal szárnyának első emeletén a lakóé, aki ezen a lépcsőn közelíthette meg all. emelet bal szárnyán lévő műtermet, amelyhez udvarra néző műteremszoba csatlakozik. Az első emeleten, a középtraktusban, tornyokkal övezve találjuk a nagy műterem nagyméretű ablakát és teraszát, tőle jobbra pedig a kis műtennet, amelynek csak 2 m 15 cm volt a belmagassága. A jobboldali 6 Buza Péter: Pest-Budai történetek, 1983. IPV Budapest