Művészet a városban - Budapesti Negyed 32-33. (2001. nyár-ősz)

DOKUMENTUMOK - A Tamás Galéria az 1920-as években -— a korabeli sajtó tükrében

legjobb magyar művészek legjobb alkotásaival való megismerkedésre, itt­hon is kulturmissziót teljesít. A Tamás-galéria megteremtője és tulajdonosa, Tamás Henrik, művészeti kiadó, egyébként egyike azoknak a művészeti szakembereinknek, akiknek festőmüvészetünk a legtöbbet köszönheti. Ő volt az, aki a nagysikerű kül­földi magyar kiállítások egész sorának rendezésében tevékeny részt vett és aki például Rudnay Gyula alkotásainak külföldi kiállításaival, a jelenkori ma­gyar mestereknek ezt az egyik legnagyobbját egész Európában ismertté tette. Éppen ezek a kiállítások azok, amelyek a legbiztosabb bázisát adják annak, hogy a Tamás-galéria azzal a szeretettel, lelkesedéssel és hozzá értés­sel, amellyel megteremtője létrehozta és vezeti, itthon is meg fogja oldani azt a ma már nálunk is időszerűvé vált problémát, hogy tudniillik a műértő és a müvásárló közönség közvetlen kapcsolatba kerülhessen az élő magyar festőművészénél, ennek legmagasabb nivót képviselő mestereivel és alko­tásaival, hogy figyelemmel kisérhesse íestőmüvészetünk egyre megújuló törekvéseit és eredményeit. Nem is szólva arról hogy a magyar művészetnek ilyen reprezentáns felvonulása, minő hatalmas kuliurpropagandátjelent a Magyaror­szágija érkező idegen szempontjából. A Tamás-galériával Budapest és az ország egész művészeti élete jelentő­sen gazdagodott. Nem csak az játszik ebben nagy szerepet, hogy ez a külföl­di nagyvárosok művészeti galériáival mindenben egyenrangú állandó kép­kiállítás Budapest világvárosiasságához egy élénk és gazdag színfolttal járult hozzá és az idegenforgalom budapesti értékeinek egyikévé vált, hanem az a körül­mény is, hogy itta magyarfestőmüvészetnek ismét uj otthona nyílt meg, a mübará­toknak pedig megbízható és csak a legmagasabb nivót képviselő gyűjtési le­hetősége. Nem volna azonban teljes a Tamás-galéria je len tősége és hivatása, ha nem válnék egyúttal azzá az intézménnyé is, ami a külföld hasonló galé­riáinakszintén egyik nagyfontosságú feladata, hogy tudniillik a nagyközön­ségnek művészeti kérdésekben is rendelkezésére álljon. A Tamás-galéria ebben a tekintetben is szolgálni kívánja a mübaráti közönség érdekeit és szivesén rendelkezésére áll mindenkinek képek megvizsgálása, felismerése, eredetiségé­nek megállapítása, sőt esetleg legkedvezőbb elhelyezése szempontjából is. A Tamás-galéria a maga nagy, itthon és a külföldön egyaránt érvényesülő müvészetpolitikai hivatásával ismét egy téglát jelent annak a kulturfölény­nek kiépítésében, amely a magyar irredenta egyik legerősebb fegyvere ma és a jövőben. Magyarság, 1921. december 15., csütörtök

Next

/
Oldalképek
Tartalom