Művészet a városban - Budapesti Negyed 32-33. (2001. nyár-ősz)

MŰVÉSZETI KÖZPONTOK, MŰVÉSZNEGYEDEK - BERECZ ÁGNES Festők, mítoszok, Párizs

lctlcnül gerjesztette dühre a nem éppen demokratikus érzelmeiről, progresszív politikai állásfoglalásairól és a modern festészet iránti feltétlen elkötelezettségéről ismert ifjabb Dumas-t. De miért éppen Courbetval kapcsolatban jutott eszébe kertészt, túrhat, ganéjt, bendőt, bort és sört emlegetni? Azért, mert ezt tették mások is, Courbetgyűlölők és — szelídebben bár — Courbetrajongók egyaránt. Az író Jules Vallcs, a festő jó barátja szerint Courbet „... a leggyönyörűbb állat [...]. Dolgozik, mint egy ökör, de olyan vidám, mint egy medvebocs: a mezők vadja és a vásároké."

2 Még Vallcs is a Courbet személye köré szövődő művészlegendának az alapelemeit, azaz a festő feltételezett paraszti mivoltát, bárdolatlanságát, harsányságát, ivó- és pipázószenvedélyét hangsúlyozta. Courbet vélt vagy valós másságának, kívülállásának, ha tetszik, parasztságának a hátterében persze művei is ott sorakoztak. Courbet-t nemcsak ornans-i születése, de a Vénuszok, Marsok, emírek, III. Napóleonok és párizsi kokottok helyett a flagey-i parasztokat, ornans-i kispolgárokat, falusi kisasszonyokat, jurai kőtörőket, leszbikusokat vagy a Franche-Comté-i mezőkön legelő teheneket ábrázoló, „vulgáris szüzséjű" képei is parasztként definiálták a korabeli párizsi műkritika és művészeti közélet számára. Courbet képei a franciaországi képzőművészet évente vagy kétévente megrendezett reprezentatív seregszemléinek, a Szalon-kiállításoknak voltak sorozatos succèsdescandaljai. Az 1855-ös párizsi világkiállítás képzőművészeti szekciójának közelében felállí2 Jules Vallès: Le Cri du peuple, février 1848 á mai 1871 (L. Scherer szerk.). Paris, 1953.251. old. Idézi: i/o. 24. old. 3 Exhibition et vente de 40 tableaux et 4 dessins de l'oeuvre de M. tott ellen- és magánkiállítása, a Pavillon du réalisme pedig a III. Napóleon művészetpolitikája ellenében tett szubverzív, avantgardista gesztus iskolapéldája: festészete, művészi attitűdje és politikai radikalizmusa a kivonulás, a tudatosan és büszkén vállalt kívülállás és függetlenség összjátéka. A Pavillon du realiswe-bcYi kiállítás legendás bevezető szövege szerint: „A régiek és a modernek művészetét minden gondolatrendszeren kívülről, kívülállóként tanulmányoztam. Egyiket sem akartam sem imitálni, sem másolni; de nem volt célom a Part pour l'art haszontalanságának elérése sem. Nem! Egész egyszerűen a hagyomány ismeretéből akartam meríteni saját létezésein függetlenségét és értelmét. Tudni, bog)' tenni tudjak, ez volt a szándékom. Szokásoknak, gondolatoknak, korom szemléletének saját ítéletem szerinti tolmácsává válni, nemcsak festőnek, de embernek is lenni, egyszóval élő művészetet csinálni: ez a célom. A programszerű művészi attitűd megfogalmazása könnyen lehetővé tette a kritika számára élet és festészet metaforikus egymásra olvasását: Courbet, a mást és máshogyan festő, a folyton-folyvást saját másságát hangsúlyozó botrányhős magától értetődően nem lehetett része annak a világnak, amelynek mint témának hátat fordított. A vad zseniként, Franche-Comté-i parasztként, afféle Hányi Istók-szerű csodabogárként karakterizált festő-képnek, azaz a Courbet-legenda sztereotípiáinak a kialakulása magától értetődően feltételezi város és vidék, Párizs és Ornans, polgár és paGustove Courbet. Bibliothèque Nationale, Cabinet des Estampes, Garland Reprint (Th. Reff szerk.). New York, Columbia University, é.n., lapszám nélkül.