Művészet a városban - Budapesti Negyed 32-33. (2001. nyár-ősz)

ESZMÉK A KÖZTEREKEN - PÓTÓ JÁNOS Rendszerváltások és műemlékek

duplázódott, majd 1918-ig ismét megkétszereződött, de a történeti-politikai emlékművek arányának növekedése még látványosabb: számuk a kiinduló 1-ről a századfordulóra 19-re, majd 1918-ig 56-ra nőtt.) A szobrok túlnyomó többsége ma is áll, az akkori közelmúlt politikus-emlékművei és a történelmi emlékek közül is csupán néhány lesz majd az 1945 utáni rendszerváltások áldozata (a politikus-emlékművek közül Bartha Miklós, Rudolf trónörökös és — nem politikai okokból — gróf Andrássy Gyula szobra, a történelmiek közül a Millenniumi emlékmű Habsburgszobrai mellett csupán gróf Pálffy János és Werbőczy emlékműve). Ennek magyarázata talán abban keresendő, hogy a dualizmus korában többé-kevésbé megállapodott megítélésű történelmi és politikai értékeknek és személyeknek állítottak emlékeket. A történeti emlékek egy évezredből szemelgethettek, s Bocskai, Bethlen, Zrínyi, Pázmány stb. ekkor már régóta a magyar panteon részei, de a korszak végére a közelmúlt politikusai (Széchenyi, Deák, Eötvös, Kossuth stb.) is azzá váltak. Az I. világháborús összeomlásból születő magyar köztársaság fennállása öt hónapja alatt semmi érdeklődést nem mutatott az emlékművek iránt — nem így azonban a még ennél is rövidebb ideig regnáló tanácsköztársaság. Aligha véletlen ez, hiszen a KMP vezetőinek egy része abból a Szovjet-Oroszországból tért haza 1918 őszén, ahol akkor már javában folyt „a monumentális propaganda lenini tervé"-nek megvalósítása. (Alig fél évvel a bolsevik hatalomátvétel után, 1918 áprilisában jelent meg Lenin aláírásával a Népbiztosok Tanácsának rendelete „A cárok és kiszolgálóik tiszteletére állított emlékművek lebontásáról és az oroszországi szocialista forradalom emlékművei terveinek kidolgozásáról"; 1918 nyarán a Népbiztosok Tanácsa többször is foglalkozott a kérdéssel, és Lenin is újra és újra visszatért rá levelezésében.) Jelmondatok, plakátok a házfalakon, gipszemlékművek a köztereken — így festettek 1918 őszén az orosz nagyvárosok, ahonnan a KMP vezetői hazatértek, s hatalomra jutva azonnal hozzákezdtek a minta másolásához. A közismert május 1-jei dekoráció még csak eltakarta az emlékműveket (vörös földgömbök burkolták a Körönd szobrait, ugyancsak vörös drapéria borította be a millenniumi emlékművet, az obeliszken egy óriási gipsz-Marx ölel át, „egyesít" két gipsz-munkást stb.), de megkezdődött a múlt szimbólumainak átértelmezése is. A Alillenniumi emlékműről — mintegy megpecsételve Magyarország kiválását az Osztrák-Magyar Monarchiából — hivatalosan leemelték az összes Plabsburg uralkodó szobrát, a múltból is törölni kívánva a Habsburgokat (ez a fajta múlt-stilizálás előfordul majd még néhányszor); ugyanakkor megjelent egy új, radikális módszer is (szintén hagyományt teremtve): a „spontán népharag" megsemmisítette, szétverte a háborús szenvedésekért felelősnek tartott Ferenc József szobrát. (A tanácsköztársaság után aztán az összes Habsburg uralkodó visszakerült a Millenniumi emlékműre, s az alkotó, Zala György újramintázta Ferenc József szobrát. De míg a császár és király az életében készült és 1919-ben összetört szobron a „magyarságát" hangsúlyozó huszártábornoki egyenruhát viselt, addig az új változaton, amely a „király nélküli királyságban" készült, koro-