Művészet a városban - Budapesti Negyed 32-33. (2001. nyár-ősz)

ESZMÉK A KÖZTEREKEN - PÓTÓ JÁNOS Rendszerváltások és műemlékek

lomnak ugyanis alapvető érdeke, hogy a társadalmi nyilvánosság elé kerülő produktumokat ellenőrizze. Az ellenőrzés mikéntje természetesen erősen függ attól, hogy a hatalom diktatórikus vagy demokratikus jellegű. De ez a kérdés még egy demokratikus politikai hatalom számára sem lehet közömbös. Arra ugyanis még nem volt példa a történelemben, hogy valahol a fennálló politikai rendszerrel ellentétes jelentésű emlékművet állítottak volna fel nyilvánosan. Minden emlékmű tehát elsődlegesen a felállítása idején létező politikai viszonyokhoz idomul. Az emlékművek további alapvető sajátossága, hogy az állandóság igényével állítják fel őket, ezért maradandó anyagból (kőből, bronzból) készülnek, s mindezek következtében meglehetősen drágák. Ebből adódóan funkciójuk nem csupán az ábrázolt történelmi esemény tényszerű megjelenítése, hanem — szimbolikus formában — az ábrázolt tartalmon túlmutató, általános érvényt /jelentést hordoznak. Ez az általánosító szimbolika teszi alkalmassá az emlékműveket arra, hogy propagandaeszközként funkcionálhassanak, mégpedig úgy, hogy a szimbolikus jelentéstartalom illeszkedik az éppen uralmon lévő politikai ideológiához. Az emlékművek tehát csupán látszólag a történelmi kultusz tárgyai, lényegük szerint valójában politikai szimbólumok. Minden politikai propaganda előszeretettel idézi a múltat. A tömegek meggyőzésének egyik legkézenfekvőbb módja ugyanis a jelennel hasonlóságot mutató, de egyszer már lejátszódott, tehát ismert végeredményű események, folyamatok párhuzamba állítása a jelennel. Ezek a helyzetpárhuzamok azonban óhatatlanul sematikusak, mivel a történelem sohasem ismétli önmagát. Ráadásul a politikai propaganda nem csupán azzal torzít, hogy sematizálja, egyszerűsíti a múltat, hanem azzal is, hogy a történelem szövetéből csak az általa „haladónak", saját elődjének tekintett személyeket, eseményeket emeli ki. Ez a sematizált történelemkép jelenik aztán meg a politikai propaganda különböző műfajaiban, a szónoklatokban, vezércikkekben, emlékműveken stb. Az emlékműveken ez az immár többszörösen eltorzított történelemkép még sematikusabb lesz azáltal, hogy az emlékmű szimbolikájában közérthető formában kell megjelennie. Ennek eredménye, hogy a szimbólumok konkrét megjelenési formája az emlékműveken általában közhely, tehát ugyanazok a motívumok ismétlődnek különböző korok különböző emlékművein. Végezetül ugyancsak a sematizálás eredménye, hogy az emlékművek által megjelenített általános érvényű értékek nem tudományos jellegűek, azaz nem történelmi értékek, hanem politikai jellegűek, tehát a felállítás korának politikájához kötődő ideológiai értékek. A nyilvánosságban és az állandóságban rejlik az emlékmű hatásának egyik titka: az állandó jelenlét a propaganda célpontja a társadalom hétköznapjaiban. Látszólag cz ellentmondásnak tűnhet, hiszen ami állandóan szem előtt van, az hamar megszokottá válhat. S valóban: amikor ój egy emlékmű, vagy amikor először látjuk, megnézzük, tudatosan próbáljuk értelmezni, később azonban általában alig-alig érzékeljük, csak rápillantunk, beleolvad, beleszürkül kör-