Művészet a városban - Budapesti Negyed 32-33. (2001. nyár-ősz)

ESZMÉK A KÖZTEREKEN - PÓTÓ JÁNOS Rendszerváltások és műemlékek

Pahlavi-szobor se maradt. De rögtön újabb szobrokat állíttatott az apjának és magának... Mi ledöntöttünk egyet, erre ő hármat állíttatott fel helyette, mi leromboltuk azt a hármat, erre ő nyomban tizet emeltetett. Nem volt se vége, se hossza. — Később aztán újra nekilátott a munkának, igaz? — A dolgot [19]63-ra terveztük, vagyis annak a felkelésnek az alkalmából akartunk döntögetni, mely azután robbant ki, hogy a sah börtönbe vetette Khomeinit. Csakhogy akkor a sah olyan vérfürdőt rendezett, hogy nem volt időnk semmit se ledönteni... Az alkalmas pillanatra vártunk, és töviről hegyire átgondoltunk, begyakoroltunk, előkészítettünk mindent. Az utolsó forradalom alatt, vagyis [19] 79-ben az volt a baj, hogy nagyon sok amatőr látott neki a munkának, sok volt a baleset, mert a szobrokat a fejükre rántották. Egy szobrot nem könnyű ledönteni, ehhez szaktudás és nagy gyakorlat kell. Tudni kell, hogy milyen anyagból készült, mekkora a súlya, magassága, odahegesztették-e körös-körül vagy csak cementtel van odaerősítve; aztán még azt is tudni kell, hogy hová hurkoljuk a kötelet, melyik oldalára döntsük, s hogy aztán hogyan kell szétrombolni. Mi már akkor kidolgoztuk a módszereket, mikor a sah ój szobrot állíttatott. Ez jó alkalom volt, hogy mindent pontosan szemügyre vegyünk, vagyis hogy milyen a szobor felépítése, üres-e belül vagy tömör, és ami a legfontosabb — hogyan kapcsolódik a talapzathoz, miképpen erősítették oda. — Sok időt áldozott erre? — Azt meghiszem! ...De bevallom, volt idő, amikor magam is kételkedni kezdtem benne, hogy képesek leszünk-e lerombolni ennyi temérdek szobrot. Hiszen százával állították fel őket. Olyan keményen dolgoztunk, hogy szakadt rólunk a veríték. A kezem csupa bőrkeményedés meg hólyag volt. •— Ezek szerint a maga munkája, Gholám, nagyon érdekes lehetett. — Nem munka volt ez, hanem kötelesség. Nagyon büszke vagyok rá, hogy a sah szobrainak lerombolója lehettem..." Vajon miért tekintette Gholám — és elhagyva immár Iránt, tegyük hozzá: sok magyarországi társa — életművének a szobordöntést? Es a sah — vagy általánosabban fogalmazva a politikai hatalom — vajon miért fordít oly nagy gondot emlékművek felállítására? Aliért járnak együtt, pontosabban miért kezdődnek a 20. századi rendszerváltozások szinte törvényszerűen az előző kurzus emlékműveinek ledöntésével vagy — kulturáltabb viszonyok közt — eltávolításával? Ahhoz, hogy ezekre a kérdésekre válaszolni tudjunk, röviden át kell tekintenünk a köztéri szobrok és a politikai hatalom kapcsolatrendszerét. Meg kell vizsgálnunk, miért is léteznek egyáltalán politikai emlékmüvek. Emlékművek és politika A köztéri szobrászat egyik alapvető sajátossága a nyilvánosság. Az tudniillik, hogy ezek a művek az utcákon, tereken állnak, állandóan a polgárok szeme előtt. A műfaj nyilvánosságának következménye, hogy a látszólag csupán történeti, valójában történeti és politikai értékeket megjelenítő emlékművek szorosan kapcsolódnak a mindenkori politikai hatalomhoz. A politikai hata-