Művészet a városban - Budapesti Negyed 32-33. (2001. nyár-ősz)

MŰVÉSZEK ÉS POLGÁROK: TÁMOGATOTTAK ÉS TÁMOGATÓK - MRAVIK LÁSZLÓ Budapest műgyűjteményei a két világháború között

egyszerűen bizalmi természetűek is voltak. Petdöntő lett, hogy a tulajdonosoknak a magyar kormányszervek által visszaszolgál­tatott műtárgyakat a tulajdonosok közül többen azonnal Nyugatra csempészték, és maguk is távoztak az országból. Ez a durva törvénysértés nagyobb károkat okozott, mint az 1944 végén a Szálasi-kormány ren­delkezésére történt kiszállítás Németor­szágba. A magyar kormányzat ezért 1948-ban egy időre leállította a restitúciót, amit később, a kicsempészés veszélyének megszűnte után, elfelejtett felújítani. A nyilas hatalomátvétel rémes és kaoti­kus viszonyai közt több budapesti műgyűj­teményt is feldúltak. Több budapesti la­kásból gyűjteményi tárgyakat vittek el nyi­las pártszolgálatosok, akik főleg a keleti szőnyegek és gobelinek iránt érdeklődtek. Egész műgyűjtemények eltulajdonítása, úgy tűnik, nem fűződik a nevükhöz. Sokkal szívesebben töltötték idejüket a lakosság terrorizálásával; alja népség lévén, nem is igen érthették, hogy a műkincsekkel mit lehet kezdeni. Budapest ostroma, amely több mint száz napon át tartott, a lakosság megtizedelése mellett természetesen az anyagi értékek, köztük műkincsek pusztulását is magával hozta. A bombázás, az ágyútűz, a kímélet­len utcai harcok, majd a főváros felszabadí­tását követő szovjet fosztogatás a főváros maradék magánműtárgyainak sorában is iszonyatos rendet vágott; ekkor érték pél­dául hatalmas károk az Esterházy-féle kincstárat. A veszteség csupán becsülhető, pontosságra törekvő felmérés közvetlenül a harci cselekmények után nem készült, és ennek ma már nincs is realitása. Bizonyos­nak tűnik, hogy több ezer műtárgy pusztu­lása következett be a jelzett idő alatt. A fentebb felsorolt pusztulási fázisok különféle mértékű veszteségekhez vezet­tek. Akadt olyan gyűjtemény is, amelynek megrongálódása sokkal kisebb mértékű, mint azt a legendák állítják. Egészében vé­ve azonban nyilvánvaló, hogy rengeteg kul­turális érték lett véglegesen az enyészeté, s a még esetleg felbukkanó és azonosítható dolgok ebben aligha jelentenek majd ér­zékelhető aránymódosulást. Végeredményét tekintve a legsúlyosabb budapesti (és magyar) műtárgyveszteség története 1945 januárjának végén kezdő­dött. Amint a szovjet csapatok a főváros ostroma során elérkeztek a Duna pesti partjára, elkezdődött a fővárosi nagyban­kok tartalmának elhurcolása. A magyar mű­gyűjtők közül számosan ezeknek a fővárosi pénzintézeteknek a páncéltermeiben (a Magyar Altalános Hitelbank, a Pesti Ma­gyar Kereskedelmi Bank, a Hazai Első Ta­karékpénztár Részvény Társaság és a Ma­gyar Leszámítoló és Pénzváltó Bank) he­lyezték el legfontosabb műtárgyaikat, né­melykor szinte minden fontos ingóságukat. A Vörös Hadsereg gazdasági tiszti bizottsá­gai, amelyeket eleve a bankok kiürítése céljából állítottak össze, feltörték az ott el­csomagolt műveket, gyűjtőbázisokra szállí­tották, majd 1945-től kezdve a Szovjet­unióba vitték őket. Az akció a nemzetközi jog minden létező, régi és új rendelkezé­sével összeütközésben állt, s ezzel a foszto­gatók is tisztában voltak. A Szovjetunió ép­pen ezért kísérletet tett rá, hogy a barbár fosztogatást a szövetséges hatalmakkal szemben legalizálja, s megállapodásban

Next

/
Oldalképek
Tartalom