Művészet a városban - Budapesti Negyed 32-33. (2001. nyár-ősz)

MŰVÉSZETI KÖZPONTOK, MŰVÉSZNEGYEDEK - KOVÁCS ÁGNES Kiállítási boom és műtárgytúltermelés Münchenben

dásában, amelyet eleinte pénzügyi csőd fenyegetett. Amikor azonban kiderült, bogy a Szecesszió kiállításain több száz művész akar részt venni, a bajor kultuszminiszter kijelentette, hogy feltétlenül szükség van az egység helyreállítására, „um das nationale Unternehmen nicht zu schaedigen", vagyis hogy a nemzeti vállalkozás ne sérüljön. A fegyverszünet létre is jött a két csoport között, és 1893-ban a Müncheni Művész-Szövetség és a Szecesszió

18 együtt állított ki a Glaspalastban. A kiállításon a célkitűzés ellenére sem sikerült a művek számát csökkenteni, hiszen a Szecesszió nyolcszáz, a Szövetség pedig kétezerötszáz műtárggyal szerepelt, és a „műtárgydömping" nem csökkent a tízes évek kiállításain sem. „Az ilyen kiállításokat végigjárni csaknem turisztikai föladat, a műtárgyakat végignézni hetek robotmunkája, az eladások a kínálathoz képest alig jöhetnek számba. Vegyük tekintetbe azt is, hogy az említett városokban (Berlin, Drezda, Düsseldorf, Párizs) nemcsak kiállításokban látott műtárgyakat a közönség, hanem műkereskedésekben is, a művészetet kínálgató piachoz tartoztak ezek is, s ügyességük, élelmességük gyakran lefölözi a tejfölt a kevésbé mozgékony kiállítási szervezetek elől" — jellemezte a helyzetet Lyka Károly, aki kiállítási beszámolókat küldött a Magyar Hír/ap-ba. A fegyverszünet a két müncheni művészcsoport közt csak rövid ideig állt fenn, mert azok, akik a művészet megújulását szorgalmazták, továbbra sem láttak semmiféle változást. 1901-ben Kandinszkij megalapította a Phalanx nevű csoportot, 1909-ben iB Az 1892-ben alakult Szecessziónak 171 levelező és 120 rendes tagja volt. A magyarok közül belépett Ferenczy Károly, Strobentz Frigyes és Peske Géza. létrejött az Uj Művészegyesület (Neue Künstlervereinigung) Javlenszkij vezetésével, a már említett Der Blaue Reiter, valamint az Új Szecesszió (1913); mindezek a csoportosulások már valóban az új művészeti elképzelések jegyében alakultak. Hogy mit kedvelt a közönség, hogy a művészek mennyire igyekeztek a kedvébenjárni — és hogy ennek fonákságait maguk a művészek is érezték —, arra jó példa Gabriel von Maxnak, az egyik legsikeresebb „pilotystának" a festménye, a Műértő. A képet 1889-ben, tehát keletkezésének évében megvette az állam a Neue Pinakothek számára, pedig a kép nem volt más, mint a közönség és a müncheni művészeti üzem karikatúrája. A kép főszereplői csimpánzok, akik egy szállítóládán ülnek. A ládára Max jól láthatóan a München feliratot festette, ami ebben az esetben azt jelzi, hogy az „áru" rendeltetési helye a Glaspalast. A majmok által megszemlélt képek éppen a ládafiából kerültek ki, mint amolyan „madárlátta alkotások", amelyek Párizs, London és Brüsszel után Münchenben próbálnak vevőre találni. Hogy a képek mit ábrázolnak, azt nem lehet látni, Max csak annyit árul el, hogy van köztük egy Nr. 13-as, amely Trisztánt és Izoldát ábrázolja, valamint hogy a kép ára százezer márka. A „Trisztán és Izolda" irreálisan magas ára (Max képét tizenegyezer márkáért vették meg) azt is jelzi, hogy a történeti képek még mindig kivételezett helyzetben voltak más műtípusokkal szemben. Mindazonáltal valószínű, hogy a „Trisztán és Izolda" ebben az időszakban már nehezen talált 19 Lyka Károly: Festészeti életünk a Millenniumtól az első világháborúig. Bp., Képzőművészeti Alap, 1953.17. old.