Művészet a városban - Budapesti Negyed 32-33. (2001. nyár-ősz)
MŰVÉSZETI KÖZPONTOK, MŰVÉSZNEGYEDEK - KOVÁCS ÁGNES Kiállítási boom és műtárgytúltermelés Münchenben
sok más művész nevével. A magyar művészek sikeresen értékesítették képeiket a kiállításokon. A már említett III. Nemzetközi Kiállításon a beküldött 38 magyar kép 27 százalékát adták el, messze megelőzve többek között Franciaországot (10 százalék) és Angliát (4 százalék) is; bár hozzá kell tenni, hogy ez átlagban szerényebb árakat is jelentett, hiszen a magvat képek 8250 márka értékben, a franciák 32 ezer, az angolok pedig 6300 márka értékben keltek el. Flogy a képek árát mi határozta meg, az bonyolult kérdés; a vételár függött a művész hírnevétől, a kép műfajától, méretétől, témájától stb., s a divat is nagyban befolyásolta. Wagner Sándor Magyar tanya című képéért 1500, Strobentz Frigyes Ősz című festményéért 2000 márkát, míg Eisenhut Ferenc akkoriban divatos orientális témájú képéért 5000 márkát adtak. 15 A „magyar osztály" ügyeinek szervezését, a lobbyzást a kultuszminisztérium és az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat megbízásából általában a kint élő magyar művészek (Wagner Sándor, Eisenhut Ferenc, Strobentz Frigyes) intézték, ami nem volt túl hálás feladat. „A Közbizalom igen szép dolog... de ha abból kifolyólag az embernek nemcsak a szakmájában kell képviselnie magát, és dolgozni, hanem még azonkívül más mesterségeket is űzni, úgy mint irnokságot, spediteurt, hordárt, kárpitost, aranyozót, diplomatát stb. játszani, úgy néha visszasóvárog a «közbizalmatlansag» után, mely állapotban csak festeni keletett legalább..." írta Strobentz Frigyes 1905-ben Koronghy Lippich Eleknek a mils Kovócs Ágnes: A magyar-bajor kulturális kapcsolatok a XIX. században, különös tekintettel a Müncheni Királyi Képzőművészeti Akadémiára és a magyar képzőművészet kapcsolatára. Kisdoktori nisztériumba. Majd így tudósított a kiállításról: „Nagyon szívemen fekszik, hogy tisztességgel álljuk a helyünket a Glaspalastban. Zichy gróf, a követünk, akit külön meghívtam a megnyitóra, nem igen érdeklődött irántunk, hanem rohant lengyel és cseh alattvalóival az osztrák termekbe, ahol az udvar fogadta: úgyhogy a megnyitónál a magyar osztályon csak én magam kalauzoltam az öreg régenst, ki különben igen kedves volt és Munkácsyról beszélgetett, kit személyesen ismert volt. ....Az egész kiállítás különben nézetem szerint gyenge, kedvetlen benyomást tesz, különösen a külföld, úgy látszik, sehol sincs már meg a kellő ambitio, csak régi szokásból küldenek rája"... A kellő ambíció hiánya, sok derekas igyekezet, ám kevés meglepetés — a művészetben bekövetkező válságjelei már korábban megmutatkoztak Münchenben. 1890-ben a Müncheni Művész-Szövetségnek már több mint ezer tagja volt; mintegy háromezer volt a Münchenben élő művészek száma, és további harmincezer ember függött közvetlenül vagy közvetve a város művészeti életétől. Ennek a művésztömegnek az eltartására a müncheni művészeti üzem lassan kevésnek bizonyult, és szaporodtak az anyagi jellegű konfliktusok a művésztársadalmon belül. A szakítás 1892-ben következett be, amikor hetvennyolc művész kilépett a Művész- Szövetségből — így jött létre a müncheni Szecesszió (Sezession). A kilépők egy része természetesen a fiatalabb generáció soraiból került ki, mint például Leo dolgozat. Kézirat. 1994. is Storbentz Frigyes levele K. Lippich Elekhez. OSZK. Levelestár 1 927/37.
